„…. A természet közeliséget preferáló görögök és rómaiak leginkább meztelenül fürödtek, de nem minden körülmények között. A római birodalom több részén maradtak fenn olyan mozaikok, amelyekből az derül ki, a hölgyek már akkor is lefedték testüknek mell és csípőközeli tájait. ….a 18. századig, amikortól – és talán a felvilágosodás is belejátszik a fordulatba – ismét beszélhetünk fürdőruhákról. Ezeken a ruhadarabokon még a legkonzervatívabb vaskalaposok sem találnak kivetnivalót: a nők egy hosszú, köntösszerű viseletben merészkedtek a vízbe, amelyet szigorúan olyan anyagból készítettek, ami nedvesen sem lett átlátszó. A biztonság kedvéért alsó szegélyekbe súlyokat varrtak, hogy megakadályozzák az anyag vízben való felemelkedését.
A férfiak már akkor könnyebb helyzetben voltak. Ők a test vonalát sokkal inkább látni hagyó hosszú ujjú és hosszú lábszárú szerelésbe bújtak. Ez utóbbi már akkor az alsónadrágokhoz volt hasonlatos, és később minden izgalom nélkül vezetett a mai állapothoz.
A 19. században a hölgyeknek a kétrészes fürdőruhák jöttek a divatba. Az övvel összefogott felső rész a válltól a térd alá ért, hozzá egy bokát takaró fekete harisnya dukált.
A 20. század legelején még lecsuktak az Egyesült Államokban egy ausztrál úszónőt, mikor is az a „víz alatti balett show”-ján láttatni engedte a nagyközönségnek a kezét és lábát….Aztán az elkövetkezendő évtizedekben lassan lazulni kezdtek a szabályok. A hölgyek először a karjukat tették szabaddá, majd a lábukat combközépig. Eltűntek a nyakat takaró gallérok, és a dekoltázs valahol a nyak és a mell közé félútra merészkedett le. Az USA egyes strandjain a férfiaknak egészen az 1930-as évek közepéig tilos volt a topless. Ami Magyarországot illeti, talán valamivel kevésbé voltunk szemérmesek…..Többek között az új típusú textíliáknak is köszönhetően a fürdőruhák egyre kényelmesebbek, praktikusabbak és nem utolsósorban kisebbek lettek. Ezzel párhuzamosan, illetve valószínűleg pontosasan ezért az 1940-es években egyre többször jelentek meg a magazinok borítóin a fürdőruhában pózoló sztárok, külön műfaját teremtve meg ezzel a fényképeknek. Az igazi nagy áttörés a második világháború után, a bikini hódításával követezett be. A francia Louis Réard által 1946-ban kreált ruhadarab nevét a Bikini-szigetekről kapta, ahol is nukleáris robbantási kísérleteket végeztek. Úgy gondolták, a szemlélőben kiváltott hatás hasonlatos az atombombához. A fordulat valóban radikális volt, holott először a két rész csak egy viszonylag keskeny csíkot hagyott látszatni a női testből. Az 50-es években az alsó rész még elfedte a köldököt, s a melltartó is sokat takart. …. A 60-as években aztán ahogy terebélyesedett a hippimozgalom és a napfénykultusz, úgy zsugorodtak össze a bikinik. A gyakran kötött, tenyérnyinél is apróbb darabok olykor csak a mellbimbókat és a nemi szervet takarták.
És amikor a férfiak úgy gondolták, hogy nagy meglepetés már nem érheti a szemüket, egy bécsi születésű divattervező, Rudi Gernreich 1964-ben előrukkolt a monokinivel, azaz a felül semmi fürdőruhával….Akik még viseltek topot, azok is egyre merészebbek lettek. A nadrágok egyre magasabbra szabottabbak lettek a combnál, mígnem a 80-as években megjelent a tanga. Nevét egy brazil törzsről kapta, akik állítólag népviseletként hordják ezt a szerelést az Amazonas őserdeiben. A tangák – amelynek bizonyos változatai már gyakorlatilag semmit nem takarnak - nagy sikert futottak be a következő években, és fehérneműként is elterjedtek az egész világon…..A férfiak esetében szerencsére sokkal rövidebben össze lehet foglalni a fejleményeket. Az elmúlt évszázad során a nadrág egyre rövidebb és egyre feszesebb lett, egészen a 90-es évekig, a Speedo-típusú sportos, apró úszónadrágokig. Bár néhány férfi rákapott a tangára, az erősebb nem igazából soha nem tudott megbarátkozni a ruhadarabbal. Ráadásul az utóbbi évtizedben az figyelhető meg, hogy a férfi fürdőnadrágok szára egyre bővebb és egyre hosszabb lett, ma már nem ritka a térd alá érő modell sem. (http://www.alon.hu/index.php/article/articleview/2692/1/8)
„A tankini a bikini alsó részéből és egy ujjatlan pólóból (az amerikai angolban: tank top) áll.” (Wikipédia)
…nos, ha barátosném olvas, TUTI kinyír…én biz’ eddig bírtam…bánja kánya…majd csak felment, hisz’ ki kellett próbálni a közös szerzeményt…együtt vettük ugyanis…és most itt lóg a képen a kötélen…hozzám nem ért el eddig ez a fajta....nemhogy a neve…és akkor tessék….múlt héten berobog Éva, aki nemcsak hogy megismertet, még arra is sikerül rávennie, hogy meg, sőt felvegyem…mi több…remekül érzem magam benne:
„A tankini ápol és eltakar, arra viszont vigyázz, hogy az úszógumik ne türemkedjenek ki belőle előnytelenül.”
A bikini az egyberészes házasságából született fürdőruha, az úgynevezett tankini óriási népszerűségnek örvend az idei szezonban.
..tehát az elmúlt két hetet kihagyva, egy apa-látogatást követően leúsztam a szokásos adag-hosszom a harminchárom méteres feszített víztükrű medencében… zongorázható volt ma a „vízenyh”-érzet az időnként megtapasztalhatótól…azaz teljesen rendjén való a hőfok arra, hogy kicsit megmozgatva se akarjon a szív kiugrani…ideálisa jelenlévők létszáma…néha felzárkózik, majd lehagy valaki…persze, hogy nem állandó tag…ők már fel sem veszik, hogy a közel egy és negyed óra alatt nem állok le…a tavalyi év sláger bemondása volt, hogy biztos duracellel működök…lehet rajta nevetni:)…meg nem:(…mivel idegenforgalmi szezon van mostanság, fel-feltűnik a pályán ismeretlen is…jó, hogy szegény nem számolhat a bennem rejlő kitartás láthatatlanságával…tempózik, előre startol, majd a harmadik hosszt követően kimered a parton, mintha valakit meglátott volna… én meg szépen, egyenletesen mellúszok…végigérek, fordulok…a „versenytárs” nem tudja, hogy öreg róka vagyok én már ebben a témakörben… …ráadásul a fülem…az, ahogy kapkod levegő után az úszásnemek váltogatásában bízva…mell, hát....és hát pillangónak nem mondható, talán a bebábozódott lepke elnevezés jobb lenne:)…szóval nem első, nem az utolsó, hogy megküzdünk valakivel…helyesebben én nem küzdök…esetleg a huszonötödik hosszig…a félidőig…addig valahogy nehezebben telik általában…az első mélypont a tizenötödiknél következik be…akkor még hátravan harmincöt…még tíz, és felező…ez a bűvös szó számomra az engedélyezett dopping…majd váltás…megvan harmincöt, akkor az a maradék tizenöt már semmi…a negyvenes egy mérföldkő…a negyedik x:)…aztán az utolsó tíz megy, mint a karikacsapás…és hát innen meg mehetne még tovább, gyakran vagyok úgy vele…három éve határoztam el, hogy annyi hossz, ahány éves vagyok…a nagybátyám viccelt is:
„És mondd, Tündi…mi lesz kilencven évesen?”
Hááát…gondolom…nem, inkább nem mondom:)….valamennyi biztos:)…végtére is a nulla is valamennyi, nem?
Aztán jön a nyanyadagonya vagy az élménymedence, amiben az élmény az, hogy süt a nap…ha nem, sőt hideg is van, akkor meg a gyógymedence…az elmaradhatatlan olvasni-, inni-, ennivalóval…újság (könyv)….ásványvíz (van sugarfree bolerós kóla)…és egy twix vagy snickers….vagy mindegy, csak csoki legyen…elvégre kiúsztam magam… az energiát meg pótolni illik…de mostanság inkább egy-két banán..…mégha nem is most van a szezonja…ma elmaradt minden…ugyanis amint megközelítettem a másik medencét, egy kedves falubelim, szögről-végről rokonhölgyet véltem, illetve vélt Ő felfedezni engem…a héten Örsön nyaralnak a család több gyerekével…aranyosan, nem is egy alkalommal konstatálta a gyerektrióból a kislegény: „- Ti már évszázadok óta beszéltek:)”…nos, valóban…úgy elrepült legalább négy óra, hogy észre sem vettük…fülemben, agyamban még itt vannak a tárgyalt témák…nagyim sok éven át dolgozott az Ő anyukájával…történésekben egyikőnk sem szenvedett hiányt az eltelt évek folyamán …szívesen hallgattam, és úgy tűnt Ő is engem…de inkább beszélt…és én nem bántam…aztán fél 8 tájt telefonszámot is cseréltünk…eljöttünk…ők befelé a faluba, én a másik irányba…megérkezésem után küldtem egy sms-t, hogy rendesen elbénáztam, legalább egy fotót készíthettünk volna….nemsokára itt volt a „nyugtatás”:Majd legközelebb… igen…lesz is…kell, hogy legyen legközelebb….és egyébként is:
