"Gondolatok" ha nem is a könyvtárban...

…rögtön le is rántom a leplet…merthogy nem magamtól vagyok ilyen ügyes, hanem a http://www.scribd.com/doc/23158057/750-Hungarian-proverbs-magyar-kozmondas  oldal

106. bejegyzésének segítségével váltottam „into English”…annyit röpködtem az elmúlt két napban…. ideje leszállni:)...így most egy egész földközeli élményről szólok…szóval föld… földi, még inkább közúti …..tél…hamarosan hó, ahogy a meteorológusok gyöngye elvészmadárkodta…s miért éppen csizma, és nem cipő…valószínű, ez még a kertek alján éppen eltűnő Mikulás-hatás…jóllehet egyelőre nem szánon, hanem kocsin, de akkoris csizmában látogatta sorba a jókat…

…eztán még egy varázslatos cím: http://www.vezess.hu/magazin/teli_gumi_is_van/21637/ … jól hangzó kérdésfelvetések…úgymint a 3. pl.:))..nagyon tetszik:)…tehát hogy került a csizma az asztalra...ahogy én, úgy te is tudhatod valamikori tanulmányok alapján, mi is történt a Varjú Varga Pálnál…bizony nem kapott „szabad” jelzést a cinke, hiszen:

„Azt mondja a varga,

nem ér ő most arra,

mert ő most a csizmát

nagyuraknak varrja.….”

… egy olyan figyelő gazdi (amilyennek én is tartom magam:) nem akarhatja, hogy esetleg azon múljon egy közúti ellenőrzés sikeres kimenetele, hogy az éppen „szolgáló és védő” alulsasolja az egyébként tényleg határesetes mérethatárt…és akkor még saját jól felfogott érdekeimen túl (és elsődlegesként) nem is hivatkoztam az aktuálisan januártól életbe lépő KRESZ módosításokra…no, biztos összeállt már, hogy honnan is a csizma…még ha nem is westel…hanem bordázatos:)..szóval a „hét híre”: MICI új téli csizmát kapott:)

(Emlékeztető:„A kerekekhez érve fontos ellenőrzési szempont a gumi bordázat mélységének ellenőrzése. Az elégséges bordázat mélység gumimérettől függ, 0,75 méternél kisebb gumiabroncs átmérőig 1,6 mm (személytaxinál 3 mm), ennél nagyobb átmérőjű gumiabroncs esetén 3 mm (nemzetközi közúti személyszállításhoz használt autóbusznál 5 mm) a legkisebb megengedett bordázat mélység.”)

https://www.youtube.com/watch?v=aImilkhbYA4

…és az idei márciusi repülős élmények eggyel történt szaporodását követően sem számolhatok be másról, mint csupa-csupa nagyszerű élményről…nem tapasztaltam a beharangozott felszállós effektust... nem lett igazuk azoknak, akik: „Na, majd az nem igazán lesz kellemes!”-sel próbáltak „ijesztgetni”…mindössze egyszer billegtünk, nem igazán jelentőset akkor sem…a látvány pedig, eszembe juttatott egy régi Generál slágert, miszerint: „A felhők fölött mindig kék az ég!” ..de még mennyire, hogy így van…10600 m magasságban, 800 km-es sebességgel, mínusz 62 fokban…jó szerencsém is közrejátszott valószínűleg, aztán az a nem mellékes tény is, hogy az  odafelé menetre a lánykám becsekkolt online…ablak mellé természetesen….igaz, a 17.45-ös indulás nem túl hosszan tartó világosságot ígért, ahogy ez valóban történt is…visszafelé azonban a 12F hely ismételten az ablak mellé szólt, aminek zsiráfnyak hosszú lábú utastársam bizton nagyon örült…nem beszélve rólam, aki végigcsodálhattam, fotózhattam azt a bizonyos kék eget… itt jegyzem meg, megmutatta nekem a munkahelyét…este volt már, lévén, hogy a gép 19.30-kor szállt le…csupán az ügyeletet ellátó kollégát találtuk benn…szétnéztem és nem láttam be a monitorokkal teli termet…előtte is van belőle hat…egy „ülés” erejéig elfoglaltam a helyét…kimondhatatlan jólesett, hogy bevitt ...gondolom, vállveregetést nem kapna valószínű ezért a lépésért, engem viszont nagyon elvarázsolt vele.)…ezen ott tartózkodásom első napján Gruyere-be kirándultunk. A falu fölött egy vár, benne egy hatszáz éves városka.(http://www.chateau-gruyeres.ch/) Gruyeres ma két dologról nevezetes: a sajtról és Gigerről. (http://www.gothic.hu/gothic.html?http://www.gothic.hu/muveszet_giger.html)

„A 12. század óta készítik a híres gruyere-t, melyet elsősorban sajt-fondüként fogyasztanak a környéken, hiszen a fondü – a másik sajtétel, a raclette mellett – Svájc egyik nevezetes étke.  Egy kiló sajt 12 liter tehéntejből készül, azaz van benne anyag rendesen. Több hónapig érlelik, s csak aztán bontják meg a malomkerék nagyságú, markáns ízű sajtokat.”

…csodaszép, ragyogó napsütés, remek kiránduló idő…minden adott volt ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, mint ahogy nem is történt másképp….a viszonylag hosszabb autókázást követően csillapítottuk éhségünket az egyik étteremben: egy varrógépre emlékeztető alkotmányt- amiről persze tudniillik, hogy nem más, mint a raclett sütő- helyezett asztalunkra a nemzeti viseletbe öltözött hölgy. Ennek alján egy illeszkedő tepsiben téglányi sajtot olvasztottunk, melyet hosszú nyelű késsel, villával kenyérszeletekre kentünk, - saját készítésű- vaj, marhahúshártyák valamint héjában sült krumpli társaságában gyöngyhagymával, uborkával „savanyítva” áldoztunk a kulminális élvezetek oltárán….már amennyire ezt „áldozatnak” lehet nevezni…a desszert két gombóc fagyi, melyeket nagyon ízlésesen egy habcsók hullámcsíkra helyeztek…a menühöz fehérbor dukált, melyet a Lánykám Kedvesével összefogva fogyasztottunk, lévén, hogy sofőri beosztásban az én Kicsikém tündökölt az Ő ún. „kicsikocsijával”, mellyel aztán Húsvétkor meg is látogatott itthon…és szó szerint, mert számomra nagyon élvezetesen vezetett…természetesen lehetőség volt teázni csakúgy, mint kávézni, mely utóbbihoz - és a desszerthez- is saját készítésű tejszínt, vajat szolgáltak fel…már ennyi sem volt éppen kevés, pedig ezután következett a java…felsétáltunk - na, jó, helyesbítek: a korlátba kapaszkodva felvonszoltuk magunkat- az olvadásban lévő „maradékhófödtecsúszós” lépcsőkön a kastélyba, melynek termeit megőrizték hajdani pompájukban…nem pedig kihasználva a nevezetesség adta előnyöket, vendégek kényelmét szolgálandó hotellé alakították volna..igazán pompás látvány volt, és felejthetetlen élmény…korábbi emlékeim közül talán a szerencsi várhoz tudnám hasonlítani leginkább, csak kicsit nagyobb méretben….visszafelé nem kerülhettük el az esedékes forgalmi dugót, melyről az esti híradások is említést tettek....így aztán csúsztunk is egy órácskát a Winzerhausból (http://www.winzerhaus.ch/)...s mert senki sem akart - kettejük közül - bűnhődni, én pedig nem igazán ajánlgattam vezetési tehetségem megcsillanttatni, taxival mentünk fel a helyre (hegyre)…káprázatos volt a kiszolgálás, a bennünket ellátó Úr figyelmessége....akiről most a lapjukra rákeresve kiderült számomra, hogy nem más volt, mint maga a tulaj…számát nem tudom, hányszor jött asztalunkhoz anélkül, hogy tolakodó lett volna a stílusa…rendkívüli mód élvezetesen ismertette az általunk rendelt étkeket még az én számomra is, aki csupán minden huszadik szavából értettem meg valamicskét, …de ezzel a fajta imádattal, alázattal végzett munkavégzéssel – megkockáztatom-  talán még életemben nem találkoztam…indításként felkarikázott saját sütésű barna és fehér bagettel szintén saját készítésű vajjal kínált bennünket….mint megtudtam egyébként ez így szokás. Herr Bühler élményszámba menő receptismertetője után  választottunk, majd elfogyasztottuk a vacsorát (én speciel sült csirkét zöldségekkel, mert azt imádom)..és mintegy lezárásképp még egy háromlábon guruló földgömbre emlékeztető üveggömbből négyféle sajttal kínált bennünket, melyet dió, szőlő, alma társaságában porciózott tányérokra….és hát, hogy nehogy azt higgye már ez a sok finomság, hogy a kutya ette meg, egy igazán finom zamatú 2001-es vörösborral gargalizáltunk…hát meg kellett élnem ki se mondom hány évet, hogy egy ilyen estém legyen egy nem éppen akármilyen nap után…….amit örömmel tapasztaltam a visszafelé út szomorúságában, hogy mennyire evidens a gépre szállásig a reptér útvonal eligazító jelölése…a múlt nyáron nem igazán hittem, hogy képes leszek közel nulla nyelvtudással odatalálni időre az akkor aktuális „Gate”-hoz…jóllehet szorongással, mely nemcsak a búcsúzásból eredt, de akkoris rátaláltam…most pedig már azt kell, hogy mondjam, egyenesen élveztem azt, ahogy az E57-es kaput becserkésztem…olyan dolog is feltűnt számomra, ami semmiképpen nem mellékes…egyenesen  „mellékhelyiséges”…vagy beláttam, hogy egy-egy  szint csaknem vetekszik a mi „ferihegyink” csaknem teljes méretével….na jó, a logisztika azért nem annyira az erősségem, bevallom….még júliusban született meg az a hasonlat a fejemben, hogy amennyiben a repülőteret egy téli kabáthoz viszonyítom, úgy a hazai egy csikkzseb a zürichihez képest gyerekkoromból emlékszem, hogy a „sztyuvik” munkájáról azt gondoltam, csupa dűlöngésben kell nekik egyensúlyozgatniuk ott fenn a magasban….nem büszkélkedem vele, de ez elég hosszan el is kísért…aztán a valóság persze egész más…jószerével ugyanúgy kell mozogniuk, akárcsak a földön…semmi dűlés-borulás…nagyon klasszul szervírozták a sajtos vagy sonkás szendvics mellé az üdítőt és tea illetve, kávét, igény szerint….a múltkori repülésnél még mindezek mellé járt egy szelet egyen malév- nápolyi is...hát mostanra a talán a válság hatása, talán nem…egy biztos…ez  a „fogás” menetben csakúgy elmaradt, ahogy jövetben…azt még szintén nagyon díjaztam, hogy visszafelé Graz fölött elhangzottak azok a  paraméterek, amelyeket pár sorral fentebb már említettem…az odafelé út kapitánya nem tartotta indokoltnak az utazóközönség ebbéli tájékoztatását….én pedig azért is nagyon örültem annak, hogy már a nyári utazásomkor is közölték velünk a repüléssel kapcsolatos adatokat, mert szeptemberben a gyerekekkel egyből mértékegységezhettünk is ezen infók kapcsán…s hogy ne csupán a számokkal ostorozzam őket, s hogy jobban el tudják képzelni is azt a magasságot, a következőképpen demonstráltam:

- Tudjátok, ha a mi városkánktól kiegyenesítenénk az utat a szomszéd faluig, és azt az ég felé felállítanánk, nos, még akkor is egy icipicit afölötti magasságban szállna a repcsi…nem dicsekvés, de rendkívüli sikert értem el vele szeptemberben is…onnantól kezdve a kétméterest Zalán bácsi magasságnak, illetve két Orsikányinak hívtuk, utalva szálfa termetű kollégámra. Illetve aprócska osztálytársukra…nos, nem volt ez másképp sem most sem…és hát az már csak hab a tortán, hogy közülük egy-két fogékonyabb emberke rögtön váltotta is át a közös megegyezéssel kialakított SI mértékrendszerünkre az ismertetett adatokat…ennyi szakmázást követően hangsúlyozom  mégegyszer csodás volt….ennél jobb csak még egy út lehet…lesz:)

https://www.youtube.com/watch?v=w_-aUm5c288

A második utazásom immár levegőben zajlott…2008. 07. 15-20-ig vendégeskedtem Nála..

 „Repülés: olyan dolog, amit leírni nem lehet..csak átélni….amit érez, lát az ember arra nagyon nehéz szavakat találni...csodás volt…..pontos indulás, kellemes felszállás a tornyosuló vihar ellenére....megléptünk előle:)) a felhők fölött lenni….hát szóval...mesés látvány..

 A repülés életem először megélt élménye volt...lányommal találkozni, habár nem először történt:)) ugyanúgy varázslatos.. első GYERMEKEM így, csupa nagybetűvel..s bár az elsőséghez lánykám esetében egyetlenség is társul, a repülésre remélem, ez nem lesz igaz, s kívánom, hogy a hatás is ilyen maradjon:))” …fellapozva júliusi bejegyzéseim a következőket találtam:

„Két nap is azt tettem, hogy délután közel 2 órát bolyongtam a városban.. szédületes (és ez abszolúte pozitív értelemben!) a közlekedési morál...hogy csak egy példát hozzak: a körforgalomból kifelé tartó pótkocsis hatalmas járgány is képes leállni, és szabályosan "átinvitálni" a várakozó emberkét...és akkor még nem szóltam arról az esetről, amikor csak egy szimpla zebránál akarsz majd átmenni...méterekkel előbb figyel rád a járművel közlekedő, majd kedves mosoly kíséretében int, hogy menj csak nyugodtan, megvárja...engem ez elkápráztat egyenesen...amilyen érzésem van időnként otthon, ha az útra merészkedek lépni...ehhez képest mindez valami szenzációs:)…a ház előtt van éppen egy körforgáció:))..az erkélyről kinézve jól rálátni, hogy ez az általános viselkedésforma...aztán a tempó, az megint megér egy-két szót...nem száguldoznak...erre valahogy nem akar elkésni senki sem:))...jó, ez vicc...nagy valószínűséggel azontúl, hogy meg is akarnak érkezni a célba, nem felejtkeznek meg arról az állapotról sem, amikor ők válnak gyalogosokká, így hát természetesen tekintettel vannak az aktuálisan járdán közlekedőkre is...megtapasztaltam, hogy rám köszöntek (hát gyorsan begyakoroltam az itt szokásos jónapotot, ami fonetikusan: grücci:)).. vagy éppen csak annyi, hogy rám mosolyognak...szóval kicsit nagyon más, mint amihez szokva vagyok…a munkanapok menetrendjét úgy alakítottam, hogy délelőtt otthon voltam inkább…bár klasszikus háztartási munkákra nem kellett időt szakítani…példás a rend Nála….no, meg amit egyébként sem túlságos egyszerű tudomásul venni: ez már az  a tér, ami az Ő saját magánéletét jelenti….ezt pedig még a gyerekeinkkel kapcsolatban is nagyon illik tiszteletben tartani…és minden nap tettem cca. kétórás sétát a környéken…mindig más irányba indultam, mindig kicsit messzebbre mentem…aztán szombaton Rigire tartottunk.. fogaskerekűvel mentünk fel…”Rigi…ez egy nemzetközi hírnevű és felejthetetlen kirándulást kínáló üdülőparadicsom Svájc szívében…a csúcsról lélegzetelállító kilátás nyílik az Alpokra, a 13 tóra (a Svájcban található 1484 közül), és átlátni Német-és Franciországba….a hegyen több, mint 100 km túraútvonal és ösvény található”..és ez szóról szóra igaz, nemcsak az MSE Tours szerint:)….nagyszerű élmény volt a felhőkbe harapni, kell-e mondani…aztán délután elmentem „búcsúkóborolni”…csoda, ha nehéz szívvel repültem vissza vasárnap…

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="https://www.youtube.com/v/Co6OCucoIWE&hl=en_US&fs=1&"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="https://www.youtube.com/v/Co6OCucoIWE&hl=en_US&fs=1&" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

…egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem rendszerezem eddigi svájci élményeim….apropóját, hogy ezeknek egyáltalán birtokosa lehetek az, hogy Lánykám kicsit több, mint két és féléve ott él, dolgozik….amikor az általános iskola második osztálya elején elkezdett a lányom angolul tanulni itt a városunkban egy ma már csak néhaiként emlegetett rendkívül szimpatikus módszert alkalmazó tanár bácsitól, és amikor nem sokkal később második nyelvként társította hozzá a németet, akkor még nem gondoltam, hogy ez lesz valamikoris a célország…ahogy nem is nevezhető annak, mert tulajdonképpen nem úgy indult ez az egész, hogy sehol máshol nem tudja elképzelni az életét…ez a lehetőség szembejött….a történet dióhéjban annyi, hogy adott volt egy svájci cég budapesti „leánya”, ahol a közgáz negyedik évében a tanulás mellett gyermekem elkezdett dolgozni… majd gondolt egy nagyot, és megpályázott egy állást az anyacégnél…. így nagyon egyszerűen hangzik, de azért nem volt az ennyire pikk-pakk…főleg, ha arra gondolok, hogy az utolsó félév vizsgáit az éves szabadsága terhére tette le, az államvizsgára pedig fizetés nélküli szabit vett ki, mivel az események olyan szinten felgyorsultak, hogy az egyetem ötödik évének márciusától már kinn élt…ugyanis indult számára a munka…egy szó mint száz, klassz és flott, és minden, ami szép meg jó az én Lánykám, mert a felsorolt „apróságok” – és az életünkben akkortájt zajló események- ellenére igencsak szép diplomát produkált …nagyon-nagyon imádom Őt,  és hát igen-igen büszke is vagyok rá…”nemes egyszerűséggel” szoktam így is definiálni, hogy Ő életem leg-leg-legklasszabb „produktuma”…amit Ő persze egy „Ugyan, anya…”ésmondjatovább-bal hárít…egyszer egy továbbképzésen azt hallottam az előadótól, hogy amennyiben úgy 15-17 éves gyermekünkkel valahogy nem akarunk tudni gyakorta közös nevezőre jutni, nyugodjunk meg, mert ez annak a jele, hogy az első hat évben jó munkát végeztünk….ez akkoriban nagyon jól jött az én háborgó anyai szívemnek…mondhatni zene volt az én tizenhatéves gyermekű anyai füleimnek…ott kaptam, és azóta is őrzöm K. Gibran alábbi sorait:

„Kívánhatjuk, hogy olyanok legyünk, mint a gyermekeink, de sohasem kívánhatjuk, hogy ők olyanok legyenek, mint mi, hiszen az élet nem visszafelé fejlődik.”…nos, hát tulajdonképpen kívánom is… meg nem is kívánom…ja, és, hogy Svájccal kezdtem…igen, persze…de nekem most Svájcot egyetlen személy jelenti, Ő egyenlő számomra Svájccal….akivel kapcsolatban többszörösen is megerősödött bennem a klasszikus dalsor, mégha egy hangyányit operett-ízű is:”Lám a Földön is van égi boldogság!”

„A Svájci Államszövetség (nem hivatalos fordításban néha Svájci Konföderáció, tükörfordításban Svájci Esküszövetség) tengeri kijárattal nem rendelkező, kantonokból (tartományokból) álló szövetségi köztársaság Közép-Európában.

(németül: Schweizerische Eidgenossenschaft, franciául: Confédération Suisse)

Szomszédai Németország, Franciaország, Olaszország, Ausztria és Liechtenstein.

Erős hagyományai vannak a politikai és katonai semlegesség terén, de a nemzetközi együttműködés terén is, mivel számos nemzetközi szervezet székhelye.

Az ország 41 293 négyzetkilométeren fekszik. Az ország domborzatilag tagolt. Három nagyobb tájegységre osztható. Svájcban 1484 tó található. Az évi átlaghőmérséklet 9 °C. Legismertebb növénye, ami védett is, a havasi gyopár.

A hulladékgyűjtést és a saját környezetének rendben tartását a lakosság nagy rész fontos személyes kötelességnek tekinti. A mai Svájc területét a legkorábban a kelta eredetű helvétek népesítették be. Svájcot külpolitikai semlegességéről ismerjük. Ezt az is mutatja, hogy egyik világháborúban sem vett részt. Az ország 2002-ben lett az ENSZ tagja. Fővárosa Bern.

Svájcban az oktatás másképp működik, mint Magyarországon. Ott van egy előiskola, ami képességektől függően 2 vagy 3 éves. Ezt követi az általános iskola, ami 10, majd a középiskola, a gimnázium 5 évig tart. Nincs minden városban gimnázium. Egy városban van, és az gyűjti össze a környező települések tanulóit. Ezért meglehetősen nagy létszámmal működnek a középiskolák. 6 jegy van, a hatos a legjobb, vannak féljegyek is. Egy héten kb. 30 órájuk van. Szombaton is van tanítás. Az ebédszünetük egy órás, de délután is vannak óráik. A tanítási idő is nagyon hosszú, nyáron csak 5 hetes a szünet, de az őszi, tavaszi és a téli szünet viszont 3 hétig tart. Az iskolák - elvileg - nem olyan szigorúak, mint itthon.

Az óvodát 6-7 éves kortól követi az iskola, ami első osztálytól hatodikig tart, aztán jön a „Sekundarschule” ami 3 év (7. 8. 9.) utána lehet középiskolába menni (vagy már 6. vagy 8. után), vagy direkt szakra. Ha meg még nem tudod, vagy nem sikerült a felvételi, akkor van egy úgynevezett 10. iskolaév (előkészítő). Itt is van több lehetőség. Például két iskola: BWS és HFS (Az első szó szerint Munkaválasztási Iskola, a másik „Háztartási [tovább]képzés” iskola) ezeken belül is még… például direkt gimi előkészítőév, külföldieknek integrációs kurzus stb. Zürich kantonban szombaton nincs tanítás. Az ebédszünet változó, kinek milyen órarendje van, általában 2x 45 perc és mindenki haza megy kajálni, kivétel aki „hort”-ban (napközi) vagy giminél menza van. Szünetek általában 2 hetesek, de van plusz sportszünetünk (az is 2 hét kb. januártól márciusig valamikor) városonként változik, hogy a sípályák ne legyenek tömve. A nyári szünet 5 hetes és augusztus 20-ig tart. A sulik eléggé konzervatívak, ragaszkodnak a szabályaikhoz, de sok lehetőség van a szabadon választható tantárgyak terén….”hát úgy nagyjából ezek az adatok azok, amelyek engem „megfogtak” a http://hu.wikipedia.org/wiki/Sv%C3%A1jc lap alapján talált anyagból..az már csak egy kis szakmai barbarizmus, belátom, hogy az iskolaüggyel ilyen részletességgel foglalkoztam:)

Az első út 2007. július vége….közúton közelítettük meg a Zürich közeli kis falut…na, azt azért nem mondanám, hogy az én mértékemmel is ez lenne a kategória….Lánykám szerint viszont így van… maga az utazás sem volt kis élmény, az ott tartózkodás pedig....minden cseppje kincs: a München körüli kényszervárosnézéstől a késő esti Birmensdorfstrasse-i keresésen keresztül az éjfél körüli első ölelés pillanatán át, a parkolóhely keresgélések, a reggeli "bolti utak", a közös "ikeás" bevásárlásokon, zürichi kiránduláson, a helyi városnéző sétákon át egészen a visszaindulás hajnali időpontjáig… egyszóval minden…ezen utazás „étlapjául” a helyi és a közvetlen közeli környék, valamint egy kis zürichi „kóstoló” szolgált…megélni azt, amikoris az "emberke gyermeke" elkezdi saját életét élni.. ahol.. és ahogyan...megtapasztalni, milyen szinten tette magáévá mindazt, amit hosszú évek során több-kevesebb sikerrel próbált beléplántálni...... hát szóval kevés felemelőbb érzésről tudnék szólni…látnom, hogyan éli meg mindennapjait, amelyek bizony alaposan átitatva zajlanak munkával, ahogyan kézben tartja a dolgait....szóval csak szuperlatívuszok jönnek az "ujjaimra"…csodás ahol és ahogyan  tud élni, nagyon-nagyon-nagyon... iszonyú messze van, de örömmel tapasztaltam meg, hogyan talál magára ott a messziben…képanyag rengeteg…a séták, a közvetlen környék felfedezése, az autópályához kisétálva látni azt a közlekedési kultúrát, ahogyan szembeötlő módon ügyelnek lakóterükre…sok-sok benyomás, mely tulajdonképpen itthon sem kerülne sokkal többe, csak nincs meg hozzá az egyes ember akarata…legalábbis így gondolom…ennek persze ezer és egy oka…nem akarok vitát nyitni ebben a kérdéskörben…viszont elengedhetetlen lett volna szó nélkül hagyni…

https://www.youtube.com/watch?v=ntPoK1qEVzo

"Közeleg a Termalfurdo.net portál 2009-es fotópályázatának beküldési határideje, hiszen a képeket már csak szombatig, azaz szeptember 26-ig fogadjuk el. Érdemes összeválogatni és beküldeni a legjobban sikerült képeket, mivel az októberi szavazást követően az első 3 helyezett wellness hétvégét nyer!:

http://termalfurdo.net/index.php?p=fotopalyazat

....aztán meg, ha már ott vagy, pillants rá  az én "Imádatom képi emlékei"-re is:))

http://www.termalfurdo.net/index.php?p=egy_galeria&kod=1672266&size=0.64

…avagy így szólhat egy modern hirdetés:))

…2009, ez a nem igazán kerek szám számomra több kerekévfordulós is…az egyik az ötven, másik pedig a harminchoz kapcsolódik…az már ugye barátok közt is nyolcvan…hát itt volt az ideje, hogy közelítve az ismételten nem kerek huszonnegyedikéhez úton a szintén nem kerek, de fontos elsejéhez, útközben, a nem éppen kerek huszonkettedikén elinduljak a XXVIII. Fut a falu Tiszaörsön rendezvényen….kitűzött célom az volt, hogy a cca. 12oo méter körüli távot (a fürdőhídtól a strandig) megállás nélkül, nem sétálva, hanem futómozgással megtegyem…ha nem is olyan tökéletesen szépen, ahogy a videó bemutatja:) …hogy ez meg éppen a harmadik helyhez volt elegendő, az már csak hab a tortán:)…az indulás előtt eszembe sem jutott, hogy ez valamiféle díjazással is járhat…azt gondoltam, bőven elég, hogy megvalósítja ez ember valamely elhatározását…így aztán a jutalom fürdőszoba szettre ezentúl rápillantva újra eszembe juthat az a pillanat, amikor beértem a finisbe…újra felidézhetem azt az örömet, amely eltölti az embert akkor, amikor „átviszi a lécet”…hogy végül még egy Fut a falu-póló tulajdonosa is lettem, az meg egy külön történet…a sprintet követő ötven hosszom megint a kerek számokhoz kalauozol vissza…s bár a mesei hármas nem jött össze, lévén, hogy azt már nem vállaltam be, hogy átkerékpározzak innen oda, hanem egy jóval egyszerűbb módra, a négy keréken való utazásra esett a választás, mindez mit sem von le a tegnap érdeméből…nevezzük hát duatlonnak ezt a majdnem a triatlont…. a bicajozást helyettesítendő maradt egy nyitótánc az esti bulin:)

…makk, makk, makk

…amikor nap, mint nap egymással ülünk a valamikori osztályteremben valahogy eszünkbe sem jut, mi lesz, ha majd sokkal ritkábban, esetleg talán többet sem találkozunk egymással....először a ballagáskor érinti meg ez az érzés az ember gyerekét…ha másért nem, mert a beszédek gyakran utalnak erre…aztán jön a valós tapasztalás…találkozók jönnek, ha van rá vállalkozó személy, aki felköti a szervezés nehéz kolompját…nekem is van néhány egykori osztálytársam, akivel azóta sem, illetve a találkozókon jöttünk újra össze….megint másokkal egy helyen élünk, így azért csak egymás útjába kerülünk….aztán megint másokkal valamiféle nem mindennapos esemény kapcsán akadunk egymásra….most az egyik ilyesfajta élményemről mesélek….

....nem a színes tintáké a főszerep, inkább a betűké…az elmúlt napokban elolvastam Müller Péter Részeg józanok című könyvét, mely ”egy szegényparaszti sorból fölkerült, önpusztító sorsot élt színészzseninek és egy zsidó származású orvosnőnek szenvedélyes szerelméről és halálba rohanásáról” szól…a regényt az ihlette, hogy az író tanúja volt Soós Imre és felesége utolsó tragikus éjszakájának…másik aktuális olvasmányom Jerome Coctoo Lelke bolondjai könyve, mely egy „lenyűgöző alkotás. Szinte beszippantja, és oly módon magával ragadja az olvasót, hogy már-már ott sétálunk a tengerparti francia kisvárosban, és érezzük az elegáns New York-i éttermek ínyenc fogásainak ízét és illatát. Betekinthetünk egy konyakbirodalom falai közé, egy normandiai halász mindennapjaiba, kalandozhatunk az Andok titokzatos világában, megismerhetjük egy nagynevű amerikai magazin életét és egy extravagáns fiatal divattervezőt. Mindezekre egy pipafüstbe burkolódzó híres festőművész, egy sikeres író és egy fiatal lány barátsága, szerelme és szellemisége kísér el.”…mindeközben kiderül –ígéri a könyv előszavában-, hogy mit is rejt a cím…hát érdeklődéssel „benne vagyok”…