…egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem rendszerezem eddigi svájci élményeim….apropóját, hogy ezeknek egyáltalán birtokosa lehetek az, hogy Lánykám kicsit több, mint két és féléve ott él, dolgozik….amikor az általános iskola második osztálya elején elkezdett a lányom angolul tanulni itt a városunkban egy ma már csak néhaiként emlegetett rendkívül szimpatikus módszert alkalmazó tanár bácsitól, és amikor nem sokkal később második nyelvként társította hozzá a németet, akkor még nem gondoltam, hogy ez lesz valamikoris a célország…ahogy nem is nevezhető annak, mert tulajdonképpen nem úgy indult ez az egész, hogy sehol máshol nem tudja elképzelni az életét…ez a lehetőség szembejött….a történet dióhéjban annyi, hogy adott volt egy svájci cég budapesti „leánya”, ahol a közgáz negyedik évében a tanulás mellett gyermekem elkezdett dolgozni… majd gondolt egy nagyot, és megpályázott egy állást az anyacégnél…. így nagyon egyszerűen hangzik, de azért nem volt az ennyire pikk-pakk…főleg, ha arra gondolok, hogy az utolsó félév vizsgáit az éves szabadsága terhére tette le, az államvizsgára pedig fizetés nélküli szabit vett ki, mivel az események olyan szinten felgyorsultak, hogy az egyetem ötödik évének márciusától már kinn élt…ugyanis indult számára a munka…egy szó mint száz, klassz és flott, és minden, ami szép meg jó az én Lánykám, mert a felsorolt „apróságok” – és az életünkben akkortájt zajló események- ellenére igencsak szép diplomát produkált …nagyon-nagyon imádom Őt, és hát igen-igen büszke is vagyok rá…”nemes egyszerűséggel” szoktam így is definiálni, hogy Ő életem leg-leg-legklasszabb „produktuma”…amit Ő persze egy „Ugyan, anya…”ésmondjatovább-bal hárít…egyszer egy továbbképzésen azt hallottam az előadótól, hogy amennyiben úgy 15-17 éves gyermekünkkel valahogy nem akarunk tudni gyakorta közös nevezőre jutni, nyugodjunk meg, mert ez annak a jele, hogy az első hat évben jó munkát végeztünk….ez akkoriban nagyon jól jött az én háborgó anyai szívemnek…mondhatni zene volt az én tizenhatéves gyermekű anyai füleimnek…ott kaptam, és azóta is őrzöm K. Gibran alábbi sorait:
„Kívánhatjuk, hogy olyanok legyünk, mint a gyermekeink, de sohasem kívánhatjuk, hogy ők olyanok legyenek, mint mi, hiszen az élet nem visszafelé fejlődik.”…nos, hát tulajdonképpen kívánom is… meg nem is kívánom…ja, és, hogy Svájccal kezdtem…igen, persze…de nekem most Svájcot egyetlen személy jelenti, Ő egyenlő számomra Svájccal….akivel kapcsolatban többszörösen is megerősödött bennem a klasszikus dalsor, mégha egy hangyányit operett-ízű is:”Lám a Földön is van égi boldogság!”
„A Svájci Államszövetség (nem hivatalos fordításban néha Svájci Konföderáció, tükörfordításban Svájci Esküszövetség) tengeri kijárattal nem rendelkező, kantonokból (tartományokból) álló szövetségi köztársaság Közép-Európában.
(németül: Schweizerische Eidgenossenschaft, franciául: Confédération Suisse)
Szomszédai Németország, Franciaország, Olaszország, Ausztria és Liechtenstein.
Erős hagyományai vannak a politikai és katonai semlegesség terén, de a nemzetközi együttműködés terén is, mivel számos nemzetközi szervezet székhelye.
Az ország 41 293 négyzetkilométeren fekszik. Az ország domborzatilag tagolt. Három nagyobb tájegységre osztható. Svájcban 1484 tó található. Az évi átlaghőmérséklet
A hulladékgyűjtést és a saját környezetének rendben tartását a lakosság nagy rész fontos személyes kötelességnek tekinti. A
Svájcban az oktatás másképp működik, mint Magyarországon. Ott van egy előiskola, ami képességektől függően 2 vagy 3 éves. Ezt követi az általános iskola, ami 10, majd a középiskola, a gimnázium 5 évig tart. Nincs minden városban gimnázium. Egy városban van, és az gyűjti össze a környező települések tanulóit. Ezért meglehetősen nagy létszámmal működnek a középiskolák. 6 jegy van, a hatos a legjobb, vannak féljegyek is. Egy héten kb. 30 órájuk van. Szombaton is van tanítás. Az ebédszünetük egy órás, de délután is vannak óráik. A tanítási idő is nagyon hosszú, nyáron csak 5 hetes a szünet, de az őszi, tavaszi és a téli szünet viszont 3 hétig tart. Az iskolák - elvileg - nem olyan szigorúak, mint itthon.
Az óvodát 6-7 éves kortól követi az iskola, ami első osztálytól hatodikig tart, aztán jön a „Sekundarschule” ami 3 év (7. 8. 9.) utána lehet középiskolába menni (vagy már 6. vagy 8. után), vagy direkt szakra. Ha meg még nem tudod, vagy nem sikerült a felvételi, akkor van egy úgynevezett 10. iskolaév (előkészítő). Itt is van több lehetőség. Például két iskola: BWS és HFS (Az első szó szerint Munkaválasztási Iskola, a másik „Háztartási [tovább]képzés” iskola) ezeken belül is még… például direkt gimi előkészítőév, külföldieknek integrációs kurzus stb. Zürich kantonban szombaton nincs tanítás. Az ebédszünet változó, kinek milyen órarendje van, általában 2x 45 perc és mindenki haza megy kajálni, kivétel aki „hort”-ban (napközi) vagy giminél menza van. Szünetek általában 2 hetesek, de van plusz sportszünetünk (az is 2 hét kb. januártól márciusig valamikor) városonként változik, hogy a sípályák ne legyenek tömve. A nyári szünet 5 hetes és augusztus 20-ig tart. A sulik eléggé konzervatívak, ragaszkodnak a szabályaikhoz, de sok lehetőség van a szabadon választható tantárgyak terén….”hát úgy nagyjából ezek az adatok azok, amelyek engem „megfogtak” a http://hu.wikipedia.org/wiki/Sv%C3%A1jc lap alapján talált anyagból..az már csak egy kis szakmai barbarizmus, belátom, hogy az iskolaüggyel ilyen részletességgel foglalkoztam:)
Az első út 2007. július vége….közúton közelítettük meg a Zürich közeli kis falut…na, azt azért nem mondanám, hogy az én mértékemmel is ez lenne a kategória….Lánykám szerint viszont így van… maga az utazás sem volt kis élmény, az ott tartózkodás pedig....minden cseppje kincs: a München körüli kényszervárosnézéstől a késő esti Birmensdorfstrasse-i keresésen keresztül az éjfél körüli első ölelés pillanatán át, a parkolóhely keresgélések, a reggeli "bolti utak", a közös "ikeás" bevásárlásokon, zürichi kiránduláson, a helyi városnéző sétákon át egészen a visszaindulás hajnali időpontjáig… egyszóval minden…ezen utazás „étlapjául” a helyi és a közvetlen közeli környék, valamint egy kis zürichi „kóstoló” szolgált…megélni azt, amikoris az "emberke gyermeke" elkezdi saját életét élni.. ahol.. és ahogyan...megtapasztalni, milyen szinten tette magáévá mindazt, amit hosszú évek során több-kevesebb sikerrel próbált beléplántálni...... hát szóval kevés felemelőbb érzésről tudnék szólni…látnom, hogyan éli meg mindennapjait, amelyek bizony alaposan átitatva zajlanak munkával, ahogyan kézben tartja a dolgait....szóval csak szuperlatívuszok jönnek az "ujjaimra"…csodás ahol és ahogyan tud élni, nagyon-nagyon-nagyon... iszonyú messze van, de örömmel tapasztaltam meg, hogyan talál magára ott a messziben…képanyag rengeteg…a séták, a közvetlen környék felfedezése, az autópályához kisétálva látni azt a közlekedési kultúrát, ahogyan szembeötlő módon ügyelnek lakóterükre…sok-sok benyomás, mely tulajdonképpen itthon sem kerülne sokkal többe, csak nincs meg hozzá az egyes ember akarata…legalábbis így gondolom…ennek persze ezer és egy oka…nem akarok vitát nyitni ebben a kérdéskörben…viszont elengedhetetlen lett volna szó nélkül hagyni…
https://www.youtube.com/watch?v=ntPoK1qEVzo
