„Az európai irodalomban legismertebb a görög Daidalosz és Ikarosz monda, a repülés történetének e klasszikus regéje. A monda szerint-egyik változatban-Minosz király fogságba ejti Daidaloszt, a szárazföldet és a vizet pedig olyan gondosan őrizteti, hogy Daidalosznak csak a levegőn át van reménye a megmenekülésre, ezért a szabadulás vágya ösztönzi ara, hogy mesterséges szárnyakat építsen.”
Mindannyian boldogok szeretnénk lenni, és a változás ezzel jár. Amíg a rút kiskacsából hattyú lesz, addig nagyon sok mindenen átmegy a kiskacsa. Sajnos, ez fájdalommal jár. Amikor azt hiszi, hogy ő soha nem fog repülni, majd elkezdi bontogatni a szárnyát, majd a sok munka következtében kiderül, hogy képes erre, az mind-mind-mind sok energiával és fájdalommal jár. Csak így lehet azonban, másként nem. Ha nem tanul meg repülni, akkor a róka felzabálja.
(Csernus Imre)
„Repülés: olyan dolog, amit leírni nem lehet..csak átélni..amit érez, lát az ember arra nagyon nehéz szavakat találni...csodás volt..pontos indulás, kellemes felszállás a tornyosuló vihar ellenére....megléptünk előle:)) a felhők fölött lenni..hát szóval...mesés látvány..
A repülés életem először megélt élménye volt...lányommal találkozni, habár nem először történt:)) ugyanúgy varázslatos.. elsõ GYERMEKEM így, csupa nagybetűvel..s bár az elsõséghez lánykám esetében egyetlenség is társul, a repülésre remélem, ez nem lesz igaz, s kívánom, hogy a hatás is ilyen maradjon:))” (2008. július 15.-i feljegyzés sajátönmagamtól)
És a repülős élmények eggyel történt szaporodását követően sem számolhatok be másról, mint csupa-csupa nagyszerű élményről…nem tapasztaltam a beharangozott felszállós effektust....TUTIra nem lett igazuk azoknak, akik: „Na, majd az nem igazán lesz kellemes!”-sel próbáltak „ijesztgetni”…mindössze egyszer billegtünk, nem igazán jelentőset akkor sem…a látvány pedig, eszembe juttatott egy régi Generál slágert, miszerint: „A felhők fölött mindig kék az ég!” De még mennyire, hogy így van…10600 m magasságban, 800 km-es sebességgel, mínusz 62 fokban…
Jó szerencsém is közrejátszott valószínűleg, aztán az a nem mellékes tény is, hogy az odafelé menetre a lánykám becsekkolt online…ablak mellé természetesen….igaz, a 17.45-ös indulás nem túl hosszan tartó világosságot ígért, ahogy ez valóban történt is…visszafelé azonban a
Amit örömmel tapasztaltam még meg, hogy mennyire evidens a gépre szállásig a reptér útvonal eligazító jelölése…a nyáron nem igazán hittem, hogy képes leszek közel nulla nyelvtudással odatalálni időre az akkor aktuális „Gate”-hoz…jóllehet szorongással, mely nemcsak a búcsúzásból eredt, de akkoris rátaláltam…
Most pedig már azt kell, hogy mondjam, egyenesen élveztem azt, ahogy az E57-es kaput becserkésztem…olyan dolog is feltűnt számomra, ami semmiképpen nem mellékes…egyenesen „mellékhelyiséges”…vagy beláttam, hogy egy-egy szint csaknem vetekszik a mi „ferihegyink” csaknem teljes méretével….na jó, a logisztika azért nem annyira az erősségem, bevallom. Még júliusban született meg az a hasonlat a fejemben, hogy amennyiben a repülőteret egy téli kabáthoz viszonyítom, úgy a hazai egy csikkzseb a zürichihez képest…de mint mondottam volt, azért nem indulok saccbajnokságon…
Gyerekkoromból emlékszem, hogy a „sztyuvik” munkájáról azt gondoltam, csupa dűlöngésben kell nekik egyensúlyozgatniuk ott fenn a magasban….nem büszkélkedem vele, de ez elég hosszan el is kísért…aztán a valóság persze egész más…jószerével ugyanúgy kell mozogniuk, akárcsak a földön…semmi dűlés-borulás…nagyon klasszul szervírozták a sajtos vagy sonkás szendvics mellé az üdítőt és tea illetve, kávét, igény szerint….a múltkori repülésnél még mindezek mellé járt egy szelet egyen malév- nápolyi is...hát mostanra a talán a válság hatása, talán nem…egy biztos…ez a „fogás” menetben csakúgy elmaradt, ahogy jövetben…
Azt még szintén nagyon díjaztam, hogy visszafelé Graz fölött elhangzottak azok a paraméterek, amelyeket pár sorral fentebb már említettem…az odafelé út kapitánya nem tartotta indokoltnak az utazóközönség ebbéli tájékoztatását….
Én pedig azért is nagyon örültem annak, hogy már a nyári utazásomkor is közölték velünk a repüléssel kapcsolatos adatokat, mert szeptemberben a gyerekekkel egyből mértékegységezhettünk is ezen infók kapcsán…s hogy ne csupán a számokkal ostorozzam őket, s hogy jobban el tudják képzelni is azt a magasságot, a következőképpen demonstráltam:
-Tudjátok, ha a mi városkánktól kiegyenesítenénk az utat a szomszéd faluig, és azt az ég felé felállítanánk, nos, még akkor is egy icipicit afölötti magasságban szállna a repcsi…nem dicsekvés, de rendkívüli sikert értem el vele szeptemberben is…onnantól kezdve a kétméterest Zalán bácsi magasságnak, illetve két Orsikányinak hívtuk, utalva szálfa termetű kollégámra. Illetve aprócska osztálytársukra..
Nos, nem volt ez másképp sem most sem…és hát az már csak hab a tortán, hogy közülük egy-két fogékonyabb emberke rögtön váltotta is át a közös megegyezéssel kialakított SI mértékrendszerünkre az ismertetett adatokat…ennyi szakmázást követően hangsúlyozom mégegyszer:
Csodás volt!!!!!!!!!
