"Gondolatok" ha nem is a könyvtárban...

Akkor..... előbb egy aprócska időutazás: 1995. július 3-11.
Egyik kedves-lelkes kolléganőnk szervezett egy utazást, mely kapcsán Kossuth Iskola lévén a névadó által meglátogatott helyeket is érintve ismerkedtünk Angliával busszal történő kirándulásunk során. Nagyon nagy élmény volt ez bizony nekünk akkortájt, és talán nem is hiszik sokan ma már az ifjabbak közül, mennyire nemis mindennapi esemény sorozat…Életre szólt…én azóta sem jártam ott, és meg kell valljam esélyét se látom annak lehetőségének, hogy újra megtörténjen… …s bár jóllehet soha se mondd, hogy soha, egyelőre azért ez mindennél jobban „állni látszék”..és hát persze, hogy nem az idő, bár a szekér szalad… egyfajta kárpótlás, hogy lánykámnak azóta is megadatott mindez, és nem is egy alkalommal…no, még komolyabbra váltva….felsorolni sem nagyon tudnám, hol is fordultunk meg, de hála a számunkra elérhető akkori technikai vívmánynak, a videófelvételek mindezt őrzik….maga az utazás, átkelés a hatalmas kompon, az érintett városok, a sok-sok km… a teljesség igénye nélküli felsorolásban: a Doveri-szoros (franciául Pas de Calais, a fehér sziklák, Shakespeare szülővárosa, Stratford Upon Avon, Birmingham, egészen föl Glasgow, majd London is, természetesen, a Hyde Parkkal, a Buckingham palota előtti őrségváltás, a Bigban, Westminster-apátság, a koronaékszerek, a Trafalgár tér, vagy éppen Madame Tussaud panoptikuma is, amely „hosszú és kalandos történettel dicsekedhet azóta, hogy a híres viaszbábuk sok évi vándorlás után „letelepedtek” 1835-ben Londonban, és Madame Tussaud a Baker Streeten megnyitotta első állandó kiállítását. A gyűjtemény 1884-ben költözött jelenlegi helyére, a Marylebone Roadra.”
(http://www.londonkalauz.hu/madame-tussauds)
„Marie Gross Holtz 1761-ben született a svájci Bernben. Philip Wilhelm Curtis szobrászmestertől tanulta a szakmát, közben parókakészítőként dolgozott. Curtis készítette az első viaszbábukat, amelyeket leginkább torz külsejű emberekről mintázott, illetve előszeretettel örökített meg szexuális perverziókat. Marie a guillotine alól szedte össze a hajat a bábuk parókájához. Később férjhez ment, így lett Tussaud. Londonba költözött, és 1835-ben megnyitotta első panoptikumát. A gyűjtemény 1884-ben került a mai helyére. Marie 1850-ben hunyt el, de halála előtt még önmagáról is készített egy bábut, amely azóta is őrzi a panoptikum szellemét…A legnagyobb botrányt Lady Diana szobra okozta. Miután a hercegnő elhagyta a férjét, a királynő nemes egyszerűséggel felszólította a panoptikum vezetőit, hogy a szobrot távolítsák el a királyi család külön terméből. Diana most egy félreeső, de megkülönböztetett helyen áll, szomorú szemeiben minden benne van..”

Nos, ott jártunkkor még Lady Di is ott volt a királyi család tagjaként, együtt velük….

És akkor most....vissza a mába: egy nem akárminő programot tartogat a mai nap (indulás 8-kor:).... megcsodálhatom a szívek hercegnőjének néhány ruháját! Kollégám, aki a kirándulást szervezte, meginvitált a részvételre….hát lehet ennek ellenállni....azt meg egyenesen nem is kérdés, hogy érdemes-e? Habár azért ez részben munka is, hiszen a gyerekek kísérete az elsődleges, de bizonyosan nem hétköznapi ennek kapcsán a történés is….nem csoda talán, hogy egy nagyságrendben ugyan jóval nagyobb élményanyagú programsorozatból az éppen ide vonatkozó, valamikori látogatás, ami felszínre kívánkozott az időutazás kapcsán bennem…
Mi sem természetesebb hát, mint hogy utánanéztem a fellelhető „irodalomnak”…azt már csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy ez a lépés meg vonzotta a következőt, ebben megállás nem nagyon van, ahogy az ember elolvas valamit, majd talál egy utalást, mely az újabb ismeretet vetíti elé…szóval nem kevés ideig „elfoglalkozgatttam” ezzel, de cseppet sem bánom:
„Az anyagot Diana családja, a Spencer família állította össze és indította világkörüli útra.
A látogató részese lehet majd egy közelmúltbeli időutazásnak, a majdani hercegnő gyermekkorától egészen tragikus haláláig.
Diana volt a világ egyik legtöbbet fényképezett híressége. 1981-es esküvőjét több mint egymilliárd televíziónéző láthatta.
A kiállításon megtekinthető uszályos esküvői ruhája, 28 számára tervezett ruhaköltemény, lesznek családi ékszerek, bútorok, számos személyes emlék, ritka házi videófelvételek, fényképek.
Ott lesz majd a kiállított tárgyak között a kottája és dalszövege Elton John/Bernie Taupin szerzeményének, a Candle in The Windnek.” (http://www.5perc.hu/kultura/7808.html)
Szánj rá időt, hallgasd meg….miközben írom mindezeket, én is ezt teszem….
https://www.youtube.com/watch?v=_Efz3s7QiM8
„Hatalmas érdeklődés övezi a tragikus sorsú hercegnő, Diana kiállatását.
A jegyvásárlás nem egy egyszerű dolog, mivel a kiállítás telt házzal fut, ezért a helyszínen csak nagyon ritka esetben lehet megvásárolni a belépőket. Viszont lehet előre tájékozódni az aktuális szabad jegyekről, még pedig a www.jegymester.hu , www.tex.hu oldalakon. Érdemes tudni, hogy a bejutásra garancia csak az előre megváltott jegyek esetében lehetséges.
A sorban állás itt sem elkerülhető, ahogy a szervezők említik, a várakozás maximum fél órára saccolható. Ajánlanak azonban egy tippet, hogy aki a 18 és 20 óra közötti idősávra vált tikettet, annak nagy valószínűség szerint kevesebbet kell várakozni. A kiállítást megtekintők létszámát maximalizálták a szervezők, így óránként csak egy adott számú érdeklődőt engednek be a terembe.
A rendezvény a Károlyi-Csekonics Rezidencia épületében található, amelynek pontos címe: 1088 Budapest, Múzeum u. 17. A Kálvin tértől pár száz méterre, a Nemzeti Múzeum épülete mögött helyezkedik el az épület. A parkolással sincs gond, mert pár száz méterre, a Pollack Mihály téren van egy mélygarázs, amelyben kényelmesen elférnek a személygépkocsik.
A kiállítás 2009. január 31-től május 3-ig tart nyitva. A hét minden napján 10:00 és 20:00 között megtekingető, viszont április 13-án zárva tart. Érdemes tudni, hogy március 15-én és május 1-jén a hétvégi jegyárak érvényesek. Nem mellékes még a helyszíni pénzár nyitvatartási ideje sem, amely a következő: 09.30-19.30.
A kiállítást hat évvel Diana halála után állította össze a hercegnő családja Althorpban, majd világkörüli útra indították a 150 tárgyat tartalmazó gyűjteményt. Londonban nyolcszázezren, az Egyesült Államokban és Ausztráliában több mint egymillióan látták. Az európai kontinensen a budapesti bemutató a premier.
A helyszín, a Múzeum utcai Károlyi-Csekonics rezidencia impozáns látványt nyújt, megfelelő helyszín egy hercegi kiállításnak, kár, hogy három darabra kellett szaggatni a bemutatót. Az emeleten berendezett első traktusban Diana gyerek- é s fiatalkorával ismerkedhetünk, a második részben besétálhatunk a gardróbjába, a harmadik részleg jótékonysági munkáját mutatja be, és halálára is emlékezik.
Azzal az illúzióval, ami sokakban máig él Dianáról, hogy egyszerű lányként keveredett volna be az angol királyi családba, már az első pillanatban leszámolhatunk. Diana családjának, az arisztokrata Spencereknek a jelek szerint igencsak volt mit a tejbe aprítaniuk, erről tanúskodnak kastélyaik belső tereit bemutató fotók, illetve a régi családi ékszerek, telis-tele gyémántokkal. Amúgy a gyerekkori felvételek, rajzok, játékok pont olyanok, mint bárki máséi lehettek a hatvanas évek Nagy-Britanniájában. Diana szerette az állatokat, Mogyoró nevű tengerimalacát az iskolába is magával vitte, Marmelade nevű cicáját egyik nagyapja le is rajzolta a kedvéért.
A kiállítás középső részében megcsodálhatjuk Diana selyemtafota esküvői ruháját, a 25 láb (7,62 méter) hosszú uszállyal. Károly herceg alakja jóformán nem is tűnik fel másutt, mint az esküvői fotókon, és – lévén szó a család által összeállított gyűjteményről – későbbről sincs semmi botrányos utalás, nincs szó Camilláról, nem részletezik a válást sem. Nincs semmi, ami szentségtörő vagy Lady Di emlékét sértő volna, a halálára is az búcsúszavak, Elton John dala és a temetés képsorai emlékeztetnek.
Most azonban még nem tartunk itt, csak a ruhatárnál. Nem véletlenül tartották Dianát a nyolcvanas-kilencvenes években a világ egyik legjobban öltözött asszonyának. Visszafogott eleganciájával, ízléses ruháival valóban mintaadó volt. Kosztümjei, estélyi ruhái a legelegánsabb divatházakból kerültek ki. A kiállításon mások mellett Valentino és Christian Lacroix is terítékre került, és a szervezők a sok helyütt arról is gondoskodtak, hogy a ruhák mellé azok a fényképek odakerüljenek a tárlókba, amiken a hercegnő épp azokat viseli. Rajta egyébként mindenhol jobban mutatnak, mint a próbababákon.
A harmadik részhez visszatérünk a földszintre. Itt kaptak helyet Diana jótékonysági tevékenységének dokumentumai, de itt az útlevele is. Név nincs benne, a sajátkezű aláírás is csak ennyi: Diana.
Az utolsó terem az emlékezésé. Szól az emlékére írt Candle In The Wind (nem tudom, hogy végtelenített felvétel-e, ha igen, semmiképpen sem irigylem az itt szolgáló biztonsági őrt), itt van Elton kézirata, Spencer gróf búcsúbeszéde.
A kijárat felé tartva persze találunk szuvenírboltot, nehogy már elfeledjük, hol vagyunk. Egy üzleti vállalkozás ez is, és hát valamiből Althorpot is fenn kell tartani. Én mindenesetre kihagyom a világoskék Althorp-esernyőt 6000-ért, a 800 forintos könyvjelzőről nem is beszélve. Szerencsére, aki kicsit meghatottan távozik, nem kényszerül rá a gift shopon való áthaladásra, külön helyiségben rendezték be.
Összességében azt mondhatjuk, kedves, sőt, romantikus kiállítást láttunk. Igaz, Dianáról nem sok újat tudtunk meg (aki erre ment rá, erősen szívhatja a fogát a belépő ára miatt), de talán nem is ez volt a cél, inkább egy szippantás a Diana-kultuszból. Érdekes volna száz év múlva végignézni. Olyan lehet ő az angoloknak, mint nekünk Sissi.”
http://www.alon.hu/index.php/article/articleview/7742/1/7/

A kiállítás középső részében megcsodálhatjuk Diana selyemtafota esküvői ruháját, ezért is, meg hát úgy egyébként is, mert ki ne szeretné a tündérmeséket, egy kicsit jobban elidőznék a kapcsolódó anyagban:

„Károly herceg udvarlása 1980 őszére kezdett komollyá válni és Diana 1981 februári ausztráliai utazása előtt röviddel, február 6-án a Windsor-kastély falai között megkérte a kezét. Hivatalosan 1981 február 24-én jelentették be a trónörökös és a 13 évvel fiatalabb Diana eljegyzését. A jegygyűrűt 14 brilliánssal körülvett nagy zafír díszítette.
Az esküvőre öt hónappal később, 1981 július 29-én került sor. Diana az esküvő előtti éjszakát az anyakirályné rezidenciáján, a Clarence House-ban töltötte. Károly a walesi hercegi emblémával díszített pecsétgyűrűt és egy levélkét küldött neki. Diana korán aludni tért, hogy pihenten ébredhessen a nagy napon. Reggelire csak egy kis teát ivott, aztán már jöhetett is a fodrász, a smink.
Diana menyasszonyi ruháját Elizabeth és David Emanuel tervezték, a tündérkirálylányos mesék romantikus esküvőinek ihletésében. A 30 méter anyagból készült selyemtaft menyasszonyi ruha puffos ujját brüsszeli csipke szegte, fodros nyakkivágását gyöngyökkel és flitterekkel varrták ki. 25 lábnyi uszályát ugyanilyen hosszú törtfehér fátyol egészítette ki. A "valami kék" esküvői babonájának jegyében kis kék szalagot varrtak a ruha derékvonalába, szerencsehozónak pedig egy pici, brillekkel kirakott lópatkót.
Az esküvőre Diana az arannyal díszített Üveghintóval gördült, ugyanazzal, ami annak idején a menyasszony Erzsébet királynőt is vitte. Mindent virágok, rózsaszín és fehér petúniák borítottak, az utcákon hatalmas éljenző tömeg üdvözölte, a Szent Pál-katedrálisban pedig 2500 vendég gyűlt össze a nagy nap tiszteletére.
Az oltárhoz édesapja, Spencer gróf vezette legfiatalabb lányát és egész gyereksereg, nyolc kis koszorúslány és két kisfiú kísérte őket. A menyasszonyi csokor leomló virágzuhatagát holland kertészetben kötötték. Károly pedig tengerésztiszti gála egyenruhában feszítve várta menyasszonyát. Az esküvőt a canterbury érsek celebrálta. A jegygyűrűt, amivel Károly nőül vette ifjú asszonyát, ugyanabból a walesi aranyrögből készítették, mint az anyakirálynőét, Erzsébet királynőét, Margaret és Anne hercegnőkét.
A bakiktól egyébként a királyi esküvők sem mentesek, így az esküvői ceremónia izgalmaiban mindketten elvétették esküjük szövegét! Diana felcserélte párja számos keresztneveit és megesküdött, hogy Philipp Charles Arthur Georg hű felesége lesz. Károly mosolyogva jegyezte meg, hogy a keresztnevek ilyetén sorrendjében Diana éppen most vette férjül Károly apját. A trónörökösnek viszont sikerült arra megesküdnie, hogy arája minden földi javát megosztja majd arájával, majd a jobb helyett a menyasszony balkezésre húzta fel az összetartozásukat jelképező gyűrűt, végül hitvesi csók is kiment a fejéből.
Az esküvőt követően a háziezred kíséretében nyitott lovashintón tért vissza az ifjú királyi pár a Buckingham-palotába. Az erkélyről leintegetve végre elcsattant az első nyilvános hitvesi csók is, amit az összegyűlt tömeg ujjongva ünnepelt. Az esküvő TV-közvetítését 58 országban több mint 700 millió ember követte nyomon.
Bár a folytatásról mindannyian tudjuk, hogy nem volt egy álom és hogy Diana és Károly 1993-ban különváltak, de ez nem von le semmit a tündérkirálylányos álomesküvő varázsából.”
(http://www.weddings.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2441)

…és a mesékre, mint tudjuk, szükség van….vagy Darren Shan (eredeti nevén Darren O'Shaughnessy (London, 1972. július 9. – ) ír származású, angolul alkotó író) állítaná a TUTIt, miszerint:
„Ne higgy a meséknek! Minden sztori, amely úgy végződik, hogy "boldogan éltek, amíg meg nem haltak", ökörség. Vidám befejezés nem létezik. Sőt. Befejezés sincs. Az élet megy tovább, két kanyarral arrébb már mindig történik valami új. Legyőzhetsz hatalmas akadályokat, dacolhatsz ezer veszéllyel, farkasszemet nézhetsz a gonosszal, a végén dicsekedhetsz is vele - de az még nem befejezés. Az élet mindig odébb taszigál, megtáncoltat, meggyötör és megtör, új erőpróbát vagy tragédiát lök eléd, nem ereszt addig, amíg csak el nem éred az egyetlen valódi befejezést - a halálodat. Amíg szufla van benned, a történet pereg tovább.”……