Ma vásár van.. a György napi…a hagyomány szerint ekkor hajtották ki a juhokat a legelőre…hát most a - közhasználatú nevén – Szúnyogpályára….és nem hajtják, hanem hívják, mi több csábítják....és hát nem csupán a juhokat….egyéb állatfaj is gazdát cserél..nem beszélve a sokféle ruhaneműről, játékokról…. az én falumban a búcsú volt hivatott hasonlót betölteni, amelynek ideje július első vasárnapja…ha nem is teljesen, de valami ilyesmi… az „árus” része legalábbis… ilyenkor a máshol lakó közeli, kicsit távolabbi rokonok is hazalátogatnak…tegnap én is összefutottam egy valamikorival…elég mély hatást gyakoroltunk egymásra, hiszen van már négy éve is, hogy nem találkoztunk személyesen…egy-egy levél erejéig ezideig meg szokott keresni évente egyszer, úgy karácsonytájt…és természetesen én is köszöntöm, kívánok minden jót és szépet nekik…nem tagadom, piszok jó érzés, ha az embert „nem írják le”, hanem megmarad jó emlékezetben…ez fogalmazódott meg bennem látva a szemében megjelenő könnycseppet, hallva elcsukló hangját…igen, a szem is tud beszélni...- szerencsémre - Ő beszélt inkább abban a pár percben…igen, van ilyen, hogy a gyerekkori szokások (márpedig számára a vásár odanyúlik vissza, mert innen származott el, innen ment férjhez) nem törlődnek, s amíg van, aki visszavárja, hát él is a lehetőséggel, hogy pár percre visszarepüljön az időben, felidézze a nyüzsgést, megbizseregteti a szívét-lelkét…meg hát – napjainkban már ez is fő jellegzetésség lett, hogy -megkönnyíti a pénztárcáját is, valljuk be….hát ilyenekre is hivatott ez a nap….tehát állat és kirakodóvásárra csábul ma a város apraja-nagyja…én már jó ideje nem tartozok abba a körbe, aki ezen a „rendezvényen” megjelenik…igaz, egy ideig úgy tűnhet, éppen odatartok, hiszen arra hagyom el a várost „úsznimenetközben”…ahogy ma is nagyon valószínűsíthető mindez…szóval nem szoktam vásározni…ahogy az őszi, szeptember végin sem…az meg a pásztorolás befejeztének, a juhok átvételének, a pásztorbér kifizetésének, a pásztorfogadásnak a napja a legendárium szerint….míg a lányom kicsi volt, még szép, hogy mentünk:)…az indulást általában egy aprócska itthoni alku is megelőzte, mely szerint „egy hasznos dolog és egy „hülyeség” a beszerzendő…nézőpont kérdése, kinek mi a hasznos....neki biztos az ikszedik baba, vagy főzőkészlet, vagy ki tudja már mi is volt éppen a sláger…ennyi nosztalgia után vissza mába…a napot egy TUTI hasznos dologgal indítottam…bár a biotermelők biztos ágállnának az általam kénporos „mosatás” ellen, de –helyzetemnél fogva- úgy tekintem, az a „frankó”, ahogy én ítélem meg…a csodaszépen megindult „szőlőlevelezést” a megjelenő lisztharmat – legalábbis, ha jól diagnosztizálom- ugyanis elég rendesen meggöcsörítette, helyesebben felpúposította…. persze, hogy ennél szakszavasabban is ki lehet fejezni, ami tapasztalható, látható…lényeg, hogy tenni kellett valamit, feltétlen…így segítségül hívtam Permikét (na, egy újabb elnevezett….róla a múltkor meg is feledkeztem)…..a készülődés pillanataiban aktuálisan legfőbb segítségem, Zokni nem mondom, hogy biztos ugyanúgy szeretett volna tenni, ahogy ekkor én…szerintem az arca, ahogy rám néz egész mást sugall…beszédes szemek, újfent..talán valami olyasmit, hogy: „Játssz már végre velem, légyszí!
