„(gör.), az a folyamat, melynél fogva valamely A egyén gondolatait vagy érzéseit egy másik B egyénre átvinni képes, a nélkül, hogy a két személy egymással bárminemű, az érzékszervek által létesített összeköttetésben állana. Tehát a két egyén egymástól oly távol van vagy egymástól oly módon elkülönítsék, hogy egymással szóval vagy jellel nem érintkezhetnek s mégis elégséges lenne A egyén gondolatainak intenzív koncentrációja vagy erős akarata, hogy ugyanezt B egyén megérezze és megtudja. A T. éppenséggel nem tartozik a bebizonyított természeti jelenségek sorába s a higgadt természetbúvárok egyszerűen s joggal kísérleti csalódásnak tekintik.” (http://mek.niif.hu/00000/00060/html/099/pc009960.html)
„Az első kutatók által megvizsgált spontán telepátia egyik jellemző esete volt egy angol pap története, amely valamikor 1883-ra nyúlik vissza. Warburton kanonok egy viharos késő délutánon fivére házában üldögélt, és már-már elszundikált. Hirtelen azonban felriadt és felkiáltott: „A mindenségit! Leesett!”. A kanonok ugyanis azt álmodta, hogy fivére egy szalonból jön ki, egy kivilágított lépcsőfordulóra ér, majd a legfelső lépcsőfokon megbotlik, és előrezuhan. Alig sikerült elkerülnie egy súlyos sérülést. A házat, ahol az esemény történt, nem ismerte fel a kanonok, és azt sem tudta, pontosan hol történt a baleset, hiszen nem régóta lakott a városban. Az azonban biztos, hogy a fivére hagyott neki egy üzenetet, amelyben leírta, hogy egy bálba hivatalos a West End-en, és várhatóan éjjel egykor tér majd haza. A különös álom után Warburton kanonok már nem igazán tudott tovább szundikálni, egyre várta haza fivérét, aki nem sokkal később meg is érkezett. Elmesélte, hogy nem sok híján majdnem kitörte a nyakát, ugyanis majdnem megbotlott a lépcsőn, és lezuhant.
Ez a rejtélyes álom azonban csak egy a sok közül, amelyeket a kutatók összegyűjtöttek Nagy-Britanniában és Amerikában. (http://www.noiportal.hu/main/npnews-4614.html)
„……. Én három olyan kísérletről tudok, ami jól ismételhető módon statisztikailag nagyon jelentős eltérést mutat az elvárt "véletlen" eredménytől. Ha jól tudom, mind a három Rupert Sheldrake nevéhez fűződik. Az egyik azt a jelenséget mutatja ki, hogy a kutyák megérzik, amikor hazaindul a gazdájuk, a másik arról szól, hogy megérezzük, amikor valaki bámul minket. A harmadik pedig az, hogy megérezzük, ki telefonál, amikor megszólal a telefon, és ezt azért tartom a három közül a legérdekesebb kísérletnek, mert nemcsak azt tudjuk meg belőle, hogy a jelenség létezik, hanem azt is, hogy a távolság nem számít, és hogy a közeli barátok, házastársak és ismerősök között jobban kimutatható, mint idegenek között. Ha jól tudom, idegenek között egyáltalán nem is működik. Amikor "megérzésnek" neveztem, ezzel máris megelőlegeztem egy magyarázatot, de csak azért, hogy tömören fogalmazhassak. Valójában nem tudjuk, hogy mi lehet a jelenség magyarázata. Rupert Sheldrake azt mondja, hogy szerinte ezek a kísérletek azt igazolják, hogy az emberi elme nem korlátozódik az agyra. Valóban ezt igazolják? Hogyan lehet hozzálátni a jelenség tudományos magyarázatához?” (http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9132806)
Na most akkor mi is van….mi is a helyzet…van vagy nincs…egyáltalán mi a magyarázata?
Hányszor előfordul az emberrel, hogy „én aztán tudtam”, vagy „megmondtam, megéreztem előre”, vagy „épp ezt csináltam én is akkor” szavakkal kezdi mondandóját…ami bennem felerősítette újfent a téma iránti érdeklődést, hogy nagyon rövid időn belül, két alkalommal is megtapasztaltam ennek - szerintem – a létét…legalábbis én így raktároztam el magamban….történt, hogy ugyanezen oldalon valaki blogját elolvasva kommentáltam is azt, és mielőtt kiléptem volna, még egyszer benéztem a saját lapomra…s ott mit találok…ugyanettől az említett valakitől egy megjegyzést…aztán egy invitnek eleget téve beléptem egy másik helyre, és ott aztán tovább időzve szörfözgettem ismerőseim adatlapjain, leragadva egynél…rögtön ezt követően a postafiókomba még benézve találok a „megtekintett” barátnőmtől egy továbbított levelet…namármost a dolog érdekessége, hogy ez az egész (mind az első, mind a második esetben) nagyjából percre pontosan egyszerre történt…először én éppen akkor olvastam nála, amikor ő nálam, a másodiknál épp az idő alatt nézegettem fényképeit, míg ő továbbította nekem az Aranyköpés gyűjteményt....hát nem érdekes…míg az elsőre csak annyit jegyeztem meg viccesen, hogy:”…nagy emberek, ha…”, másodszorra ki is fejtettem ennél picit részletesebben az érintett félnek azpillanatokkla azelőtt "lejátszódottakat"…vagy csupán arról van szó, hogy vagyunk jópáran, ráadásul valamilyen szinten esetleg ismerjük is egymást olyanok, akiknek bevett szokása, hogy nagyjából egyazon időben - ha térben nem is -, leülünk a gép elé….na, és ekkor ragadtam billentyűzetet, hogy megosszam, és továbbkeressem – akár - mások válaszai alapján (is) a megoldást….
