" Istenem, mielőtt eljön az aratás ideje, engedd megérlelődni a lelkem” (Selma Lagerlöf : A halál kocsisa)
Versekbe írt Fohász
...kérek
...mert létezel
Ajándék
áldalak
Áldozd fel
Bűnös szonett
csak ne most
csak szavaim vannak
csata után
csendet...
egy Angyalért
egy álomban
Ezt jelented
Fohász
Földem
Gyűrött színek
Ha lenne aki...
hallod?
Hazám
Ifjúkor
Karácsonyi kívánság
Körbe fordul
Magyarságom
még gyermekkor
Minek, mire, miért
Mosolyok
Múló évek
Nemzetem
Néhány szív
Nézlek
nomád
Szemem fénye
Szonettel a sötétbe
Új...
Vidd magaddal
volt után.
Számomra ismeretlen szerző: Az erdők fohásza
Vándor.
ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok
tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz
a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok
a gerenda, amely házadat tartja,
én vagyok asztalod lapja,
én vagyok az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok
házad ajtaja, bölcsőd fája...
...koporsód fedele.
Vándor
ki elmégy mellettem,
hallgasd meg kérésem:
Ne bánts!
Lehoczky János:
A VIZEK FOHÁSZA
Vándor, ki szomjadat oltod forrásom vizével
vigyázz reám!
Én hűsítem arcodat forró nyári napsütésben,
én frissítem fáradt testedet vándorútjaid után.
Csobogásom nyugtatja zaklatott lelkedet,
habjaim tánca bűvöli tekintetedet.
Poros gúnyádat tisztítom,
egészséged őrzöm.
Szépítelek, gyógyítalak,
üdítelek, vidítalak.
Erőmmel hajtod gépedet, malmodat.
Tartom csónakodat, hordozom hajódat.
Általam sarjad vetésed,
én küldök termékeny esőt
szikkadt kertjeidre.
Ott búvom édes gyümölcseidben,
a nádasok illatában rejtezem,
barlangok mélyén, erdők rejtekén,
sziklák között, csúcsok fölött,
posványban, sodrásban,
rám találsz.
Az élet bárkáit ringatom.
Otthonaként velem érez megannyi lény,
úszó, lebegő állat, lengedező növény.
Kusza hínár, tündérlő virág,
meglepő, eleven vízivilág.
Remélő ikra, játszi poronty,
leső harcsa, óvatos nyurga ponty.
Bölcső vagyok,
folytonos születés csöndes színpada.
Kezdet vagyok, a földi élet ősanyja.
Változás vagyok, végzet vagyok, a pillanat méhe.
Állandóság vagyok, szüntelen harcok békévé összegződő reménye.
Szelíd forrásként becézhetsz,
érként, patakként kedvelhetsz,
folyamként köszönthetsz.
Megmosolyogsz tavaszi pocsolyákban,
üdvözölsz berekben, limányban,
lidérces lápon, keserű mocsárban.
Csepp vagyok és óceán.
Tomboló vihar és szivárvány,
búvópatak és szökőár,
felhő és kút.
Ismersz, mint szigorú jéghegy, zord jégvilág,
mint lenge hópehely, tréfás jégvirág,
illanó pára, gomolygó zivatar.
Vízesés robaja, hullám moraja,
cseppkő csöppenése, veder csobbanása,
eső koppanása, véred dobbanása.
Kék vagyok, mint a tenger,
fénylő, mint a csermely,
szőke, mint a folyó,
zöld, mint a tó,
fehér, mint a hó.
Feszítő gőz vagyok, tanulj meg tisztelni!
Csikorgó fagy vagyok, tanulj meg kibírni!
Aranyhíd vagyok, tanulj meg csodálni!
Örvény vagyok, tanulj meg vigyázni!
Buborék vagyok, tajték vagyok,
szeretned kell!
Hűsítő korsó vagyok,
heves zuhany vagyok,
élvezned kell!
Tükör vagyok, arcod vagyok.
Hullám és híd, part és a víz.
Erő és báj, folyó és táj,
úszás és merülés,
áldás és könyörgés,
értened kell!
Víz vagyok.
Őrizned kell!
„Adj Uram türelmet, hogy elviseljem azt, amin nem tudok változtatni.
Adj Uram erõt, hogy változtassak azon, amin lehet,
És adj Uram bölcsességet, hogy a kettõ között különbséget tegyek.”
Vándor vagyok
én itt e földön
átutazó
hűtlen, facér!
Sűrű sötét
erdőben élek,
barátom
csak a déli szél.
Uram adj erőt,
hogy még egyszer kezdjem újra!
Uram adj erőt,
mert végleg elveszek!
Koldus életem
legyen csak rossz álom,
és a valóság
legyen végre szép!
Vándor vagyok
az égre nézek
kiáltok fel:
uram adj erőt!
Már gonosz e föld
itt gyűlölnek engem!
Fogy az erőm,
hív a sötét mély.
Uram adj erőt,
hogy még egyszer kezdjem újra!
Uram adj erőt,
hogy még egyszer kezdjem újra,
mert végleg elveszek!
Koldus életem
legyen csak rossz álom,
és a valóság
legyen végre szép!
Bede Anna: Fohász
Köszönöm azt, Uram, hogy élek;
Köszönöm azt, hogy ép hitem,
S hogy e világban ím, a lélek
Gyönyörű házát építem
Köszönöm azt, hogy sok bajomban
a Te Igéd vigasztalás,
s hogy ahol ennyi fájdalom van,
tovaröpít egy jó varázs.
Valami mindig talpra állít,
valaki mindig megsegít,
rövid utunk kálváriáit —
járva az átkok berkeit.
Köszönöm azt, hogy vársz a mennyben,
s hívogató szód rám talál
A sugaras, kék végtelenben
köszönöm azt, hogy nincs halál.
Antoine de Saint-Exupéry: Fohász
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!
..és ez mégegyszer képpel, zenével….
