"Gondolatok" ha nem is a könyvtárban...

 

https://www.youtube.com/watchv=x7aU2EQ25K8 

…végülis az erdő közepén át is vezethet út….és ha másért nem is, de már megérte....kicsit „elengedtem” a „mumusom”…ezért állítom, hogy számomra terápia az írás…hol is jártam…ja, úton vagyunk…valahányan tartunk valamerre…. úgylehet, amikor olvasod ezeket a sorokat, én épp úton vagyok…vagy valaki, aki esetleg nagyon is közel áll hozzád… időnként aztán összetalálkozunk, máskor távolabbra kerülünk egymástól…megyünk, mert menni kell…néha persze pihenőre is szükség van…közben azonban nem árt nem téveszteni szem elől, hogy:

 

 “Nem az számít honnan indulsz, hanem az, hogy milyen döntéseket hozol arról, hogy hová akarsz végül eljutni.” (Anthony Robbins)

 

…s ahogy lépdelsz, sok-sok próbatétel vár rád menetközben…

“Elfogadni tudni a boldog napokat,
de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni -
sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végigmenni,
a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni – dísz, ragyogás, külcsín nélkül.” (Tatiosz)

…s hogy mindez összejöhessen, kikerekedhessen, hogy a sajátoddá legyen:

“Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindenkivel kezet.

Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé.

Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé – és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van.

Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd…

A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és minden őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.” (Elbert Hubbard)

…hát ezzel kicsit vitatkoznék, de tulajdonképpen nagyon szeretném is…valószínű, azért ilyen szkeptikus, kétkedő, „nemtudmitkezdenivele”, mert:

“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.”

És itt meg kell törnöm az idézetet…mert annyira idekívánkozik, ami belőlem meg ki:
…. vagy a nyári erdőbe… most a legszívesebben ott lépkednék a fák között…vagy állnék égre emelt tekintettel…esetleg ülnék a kis fapihenőben….és hogy továbbfokozzam a jót, mindez többes számban:)…azonban van úgy, hogy a legkevésbé sem teheti az ember azt, amihez leginkább kedve lenne…igaz, szabad akaratából, de mégis egy másik úton kell lépkednie…ám ennek is, mint mindennek ezen a világon, oka van…

„Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.” (Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)

…s ha mindez már majdcsak meggyőzött, akkor álljon itt összegzésül:

“Az út, mely a világból önmagunkhoz vezet, hosszú és bonyolult, s tele van ilyen kínos kitérőkkel, melyeknek értelmét, jelentőségét sokára ismerjük csak fel.”: (Márai Sándor :Egy polgár vallomásai)

 

…mert:

 

“Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése. A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Rómában vagy az Északi Sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a világhoz, a jóhoz és rosszhoz…”(Márai Sándor)

 

…nem jár az efféle őszinteségi „rohamért” rendjel, jól tudom….nem is ezért teszem meg, de csak kimondom (írom): júúj, de hadilábon állok még én ezzel…….