"...de felkészülni a legrosszabbra.” (Cabral)….ambivalens – na, jó, ne rohanj el, egyszerűen csak kellemes a hangzása ennek a szónak, és hát a jelentése meg tökéletesen lefedi a várakozáshoz való viszonyom… ahogy a kétféle illusztráció mindezt nagyon korrekt módon fémjelzi is….
”az ellenkezőjébe könnyen vagy rendszerint átcsapó érzés, viselkedés” (http://www.kislexikon.hu/ambivalens.html)
…tény, hogy az ember életében szinte folyamatosan vár valamire…arra, hogy reggel legyen, majd este…hogy váltsanak az évszakok…hogy eljöjjön végre…...hogy túllegyen rajta…… vagy elmúljon végre…..hogy itt legyen már…én afféle „adduramderögtön”-típus vagyok….mégha olykor tudok türelmes is lenni…aktuálisan is több dolog van, amire várok…van persze, amelyé a sorban állók között az első …de aztán továbbgondolva, már nem is vagyok olyan biztos a szereposztásban…van nagyon kellemes…van nagyon kellemetlen...van nagyon várt jó…van nagyon várt-kevésbé jó…sőt…mindig is így volt….ha kellemes a várakozás tárgya, az ugye nagy öröm, boldogság-ígéret….és hogy mennyire jó lesz….de vagyok olyan balfék, hogy nem adok elég teret, időt az örömnek, és már arra gondolok, hogy, de milyen rossz lesz, ha majd vége lesz…ha majd elmúlik…és újra csak a várakozás marad…a megintre várakozás…és van, hogy milyen kutya nehéz „lezongorázni”… …de mennyire megnyugtató, jó lesz, ha vége lesz….ha nem igazán kellemes, akkor meg talán nem is igényel különösebb magyarázatot, hogy miért nem várom…pedig ki kell élvezni minden pillanatát, az biztos…a várakozásnak, a történésnek is…és ha nem annyira jó az, amire várunk, akkor meg talán az jelenthet túlélő stratégiát, hogy mindenek utána van esély, hogy jó, jobb lesz…szóval elméletben megy ez…de hát a gyakorlat az gyakorta „felülír”…a várakozás az pedig valamennyire olyasmi, aminek kimenetelét elég nagy százalékban tudhatjuk előre…mindenképpen változás valamihez képest…és a változásról ugyan tételezzük már fel, hogy jó is lehet…csak hát vezet hozzá egy út, amin végig kell lépkedni (visszatérő momentum ez az út-dolog nálam, úgy látszik)…és az nem mindig kellemes…sőt….a dolog természeténél fogva nagyon nem az….valami rossz beidegződés az oka, hogy olyan szinten el akarja az ember utasítani…egyfajta félsz, a más, mint eddig, és akkor az már nem is lehet igazán jó, tehát majrézz rajta…vagy csupán a megszokotthoz, hogy ne mondjam a kényelmességhez való feltétel nélküli ragaszkodás…….na, de kényelmes az, ha valami nem kellemes, sőt már inkább zavaró, rossz…dehogy….nos, ami nagyon meghatározó természetesen az az, hogy mire is várakozik az ember fia, lánya… azért az is eszembe jut, hogy az meg még vacakabb, amikor még csak terv fázisban van egy várakozásra váró esemény elindítása… ott lenne még, hogy tedd azt, ami eltereli a figyelmed…és még valami…tedd, amit tehetsz ….a józan ész, a körülmények, a lehetőségek…mert azok is nagyurak… igen-igen…de időnként lehetőség is akadályoztatott…ahogy perpilla is…tessék…hiába olvasok itt okosabbnál okosabb gondolatokat okosabbnál okosabb emberektől…hááát…restelljem magam…teszem is:(…aláírom, buta dolog agyalni a gyakorlati dolgokról ennyit elméletben…csakhát…
