Jaj, iszonyú nem szeretem az esőt...az elmúlt napokban volt részem benne jócskán...nem a ronggyá áztatós típusból, de hogy a komfort érzésem jóval nulla alá menjen, hát szóval ahhoz éppen elég:(
Mindezen még tovább ront, hogy kedvenc és egyetlen macskám Ribizli szombat reggel óta felém sem néz. Jóllehet az etetést (legalábbis egy részét) nálam oldja meg, Zokni kutyával kevesellik a rendelkezésükre álló terepet, így őkegyelmessége gyakran tölti a szomszédos házak udvarának eldugott helyein a nap egy részét.
Ébredéskor azonban már bőszen szokott kopogtatni- merthogy ja...ezt is tud-, illetve a munkából érkeztem idejét is hibátlanul el szokta találni.

Apropó kopogtatás...az első ilyen nevezetes alkalommal túlzások nélkül mondhatom, hogy a szívbajt hozta rám..s ha ezt még továbbfokozom az időpont megadásával, hát még inkább, hiszen este 10 akkor már javában elmúlt, amikor is szabályos kopogtató hang hallatszott az ablakon.
No, összes bátorságom elő a szekrény aljából, minden villany felkapcs, fogadvásképp a hívatlant, mikoris a függönyt elhúzva megpillantottam a két lábra álló, ablaküvegen egyenletes ritmust produkáló macskamancsot, és hát persze őt magát:))

Most viszont nagyon szívesen látnám már, megvallom...

"Elhált" talán? Rá is kérdeztem kolléganőmtől, vajon van esély arra, hogy a tavasz közeledtét érzi a legény?