Negyedikes voltam, amikor utoljára fiús séróm volt…az azt követő huszonnyolc éven át sosem ért hátközépnél feljebb a hajam…na, jó….egyszer …egy kicsit…ugyanis sajátönmagamnak oldottam meg az egyébként anyukám végezte hajvég frissítést.
Ez ugyebár abból állt, hogy a mosást követő kifésülés után megegyenesítgette ollóval…na, most –kollégista középiskolás lévén, meg úgy gondolva, mi ez nekem- egy alkalommal összefogva jobbról előrevettem, és „sk” egyenesre lenyisszantottam…na még szép, hogy visszaengedve görbe lett….mit görbe....olyan srég (vagy hogy is írják?) mint annak a rendje…én, orvosolandó, a másik oldalra előrevéve is vágtam belőle…no, nem folytatom a „Sajtot oszt a róka” című mese hajvágós változatát, mert előbbi történetben ugye addig próbálta fazonírozni a ravaszdi a két medvebocs sajtját, míg az teljesen elfogyott….nos, az én hajam azért nem így járt, de meglehetősen megrövidült, mire édesanya valamelyest helyre tudta igazítani.
Tehát hosszú-hosszú éveken át inkább deréktájig leért, mintsem feljebb…kezdetben, mert az édesapám nagyon szerette volna, ha hosszú a hajam, hiszen az egy nem akárminő ékesség…és ez a kérés számomra elég volt, hogy ne tegyek ellene….Különösebb gondot így aztán az esküvői frizura sem jelentett, sőt mi több magam készítettem egy hajsütővas+egy doboz hajlakk áldásos közreműködésével…tökéletesen is mutatott a kalap alatt…
„Elkerülve” otthonról, az apai „felügyelet” alól sem változott nagyot a helyzet….sőt inkább azt mondanám, nem is változott. Azontúl, hogy akinek szerettem volna akkortájt tetszeni, szintén hosszú hajjal ismert meg, nem volt mellékes az a szempont sem, hogy a lehető legkevesebb bajjal járt ez a frizura…fodrászkodni különösebben nem kellett, és mint tudjuk ez a tény a pénztárca kímélő szolgáltatáson túl az ott eltöltött idő mennyisége szempontjából sem elhanyagolandó…ugye, kedves nőtársak?
Hogy arról már ne is szóljak, hogy nem ám úgy ad-hoc megy az ember, hanem bejelentkezik, és ha éppen jókor szól, pár napon belül tényleg TUTI sorra is kerül. Egy szó mint száz, lévén, hogy a hajam a mennyiségi és minőségi elvárásnak bőven megfelelt, nagyon sokáig nem fordítottam időt, pénzt, fáradságot efféle „úri huncutságra”…
Majd egyszercsak a „konczzsuzsás” hosszúság átment „kleopátrásba”….az apropót a lányom általános iskolai ballagása szolgáltatta…Ő már egy jó ideje rágta akkor a fülem, hogy változtassak a kinézetemen…hát kedvezetm neki…magamnak is, nem tagadom…majd mint aki megbánta tettét ritkítottam a hajművésznél….
Végül úgy négy éve nyáron azonban végleges volt a döntés, és megszabadultam a védjegyemtől, merthogy az évek során az lett belőle…. az évek során a „hosszúhajú Tünde” (+a nénis változat) lett az elfogadott mivel van még egy erre a Vörösmarty alkotta névre hallgató kolléganőm.
Hogy is történt ez a bizonyos munkahelyi keresztelő? Nos, egy alkalommal keresett valaki –ma már lényegtelen a kiléte, jóllehet akkoriban azért nem ez volt az elsődleges ismertetőjegye- szóval keresett az iskolában, s mit ad Isten éppen egy kis tanítványomat interjúvolta meg, ki is a tanító nénije, pontosabban, hogy hívják…
Nos, a legényke, aki egyébként nem igazán a hosszú eszéről, bő beszédéről, fergeteges névmemóriájáról volt híres, jóllehet pár hónapot elüldögélt már abban teremben, ahol én tartottam az órákat, a kérdésre a következőképpen felelt:
”...olyan hosszúhajú”…hogy ebből melyik a vezeték és keresztnév, hát mindenki döntse el kénye-kedve szerint…az eset kapcsán megemlítem még, hogy végül is „megtalálódtam”, egyúttal az a helyzet állt elő, hogy „keresztapámmá” lépett elő a kissrác…kell-e említenem, hogy mind a mai napig, ha a véletlen egymás útjába sodor bennünket jósorsunk, elsőre mindig ez a történet ugrik be….
S hogy mi is generálta mindeme gondolatok papírra vetését?
Semmiképp sem a régmúlt visszasírása, mert közben arról nem esett szó, hogy én tulajdonképpen mindig egyfajta irigységgel vágyakoztam olyas frizurák után, melyek nem lapulnak úgy az ember fejéhez, ahogy a hajam súlya ezt kikövetelte magának…sőt, legnagyobb meglepetésemre, én aki szöghajúnak tituláltam magam- bár úgylehet a szögség nem is az egyenességre vonatkoztatható egy régi kvízkérdésre utalva - kiderült, hogy bizony „gyárilag” benne van hajszálaimban egyféle hullám…és most ne szúrj meg, légyszí’ azzal, hogy pedig ahol hullám, ott a víz is…
De akkor mi is? A válasz rém egyszerű…az este éppen Gedeon (bácsi helyett!) néni gyakorlatozott - nem kevés időn keresztül - a fejemen……És hogy még tovább ragozzam, no meg oldjam az alábbi poénnal fejezem be (mindazok ellenére, hogy hasonló fogadtatás szóba sem jöhet egyebek közt pl. férj híján:)) - amit a közelmúltban hallottam, jóllehet csupán én számítok újszülöttnek a szakállas humorral kapcsolatban…..szakállas, mert régi, és mert hát természetesen ki más, mint a férj fogadja otthon ezekkel a szavakkal a kozmetikában három órát is eltöltő feleségét:
Hát…legalább megpróbáltad…………..
https://www.youtube.com/watch?v=d4DDuBS2VAY
