Főzős műsort továbbra sem nézek önként és dalolva…..gyakorlatozni azonban szeretek...ha ehhez még társul az is, hogy könnyen, gyorsan elkészül, hát még TUTIbb sikerre számíthat nálam az adott étek gyakorisági mutatója…írhattam volna egyszerűen „előfordulását” is, de az úgy annyira snassz lett volna (na, most lehet köpködni….de csak kicsit:))
Szóval így a tél utolsó erőlködésnek, erőfeszítéseinek idején (legalábbis nagyon remélem, hogy ezt az időszakot éljük) valahogy a készletek nagyon óhajtják az utánpótlást…nálam ez leginkább a „salátakívánatban” (szegény nyelvújítók, forgolódnak….) nyilvánul meg.
Két változatát gyakorlom…Ben nagybácsi (klasszikus, egyben ismertebb formában: Uncle Ben’s édes-savanyú mártását saját receptre fordítva: az édes és sós változatot.
Az édes az általam egyszerűen csak “csa”- salátának elnevezett készítmény. Ennek alapanyaga a cékla (c)+ sárgarépa (s)+alma (a) lereszelt állapotban, citrommal, mézzel ízesítve…..mennyei manna…el persze nem rontja további gyümölcsök „bevetése” sem.
A másik a sós változat, melynek hozzávalói a legkülönfélébb zöldségek lehetnek. Igazándiból szerettem volna névvel ellátni ezt is, de valahogy még nem találtam rá a megfelelőre….jelenleg a „tüsali” illetve a vitaminbomba vívnak közelharcot…az előbbi jóval személyesebb, hát lehet, hogy kiütéses győzelmét éppen ennek köszönheti….és még mondja valaki, hogy nem minden szentnek hajlik maga felé a keze….
Kiindulási alapul szolgálhat a francia salátához valók összeadása… úgy, mint zöldborsó, sárga és fehérrépa, krumpli…s ha mexikói jellegű, hát bizti nem lehet a kerékkötője a kukorica sem, de én nem igazán bírok vele…szeretem, de inkább megnélkülözöm… s hogy a figura még nagyobb legyen (drága nagyim szerette ezt a szófordulatot használni hajdanán), még egy kis sárgarépa reszelten is adagolható hozzá az eleven saláta levelek felaprítását követően….ha még fokozni akarnánk az élvezeteket „hopp-gyorsan” nagyon kevés fehér és vöröskáposzta is.
Update Norbi rajongók innen már ne olvassák- de ha senki sem látja, kipróbálhatják, mert isteni, amennyiben egy kis kockára darabolt sajttal, párizsival, esetleg főtt tojással is feltuningolódik a résztvevők listája. Ki ne maradjanak az almadarabkák, mert az a dolog csimborasszója! Amikor aztán már mindenféle közel s távol fellelt zöldnemű a tálba kerül megfelelően konyhakész állapotban, egy másik edényben kikavarható a majonézes, kicsit mustáros, kefíres (esetleg tejfölös) massza a salátaöntettel….ezek közül én leginkább az olaszost, a zöldfűszerest, az ezersziget öntetet kedvelem, de tulajdonképpen épp ilyen nagy jókedvvel fogyasztom, ha kapros, fokhagymás port sikerül beszerezni. Lényegesen kevesebb a tennivaló, ha folyékony, azaz üveges kiszerelésű esetében, de nem garantálom, hogy anyagilag is jobban járunk…
Végül hátrahagytam még a mennyiséget….nálam az etalon a csipetnyi meg a pontosan kimért grammok helyett a „gondolom” a frankó mértékegység, mellyel egynéhány ismerősömet falra tudom mászatni anélkül, hogy eme produkciót különösebben láthatnékom, tapasztalhatnékom, provokálhatnékom lenne…zaklatottságukat elfogadom, amikoris az arányokat taglaltatnák velem egy-egy „jólsikerült” kóstoló elfogyasztását követően…de ettől még tekinthetek értetlenül esetleges hajtépés esetén, igaz?
Minden relatív, így aztán ezzel is így vagyok…ha nagyobb fej salátát veszek, azt legalább három adaghoz aprítom fel a két-két alma, sárgarépa, félcsomagnyi mirelit zöldséghez….mikor hogy jön össze…éppen mennyi hozzávaló van raktáron, helyesebben „spájzon”….
Nos, ennyi szó után irány a tettek mezeje…merthogy nem lenne illő nyomni a sódert, közben csak elméletileg képezni …a puding próbája is az evés, hát ne fosszuk meg a többi élelmet sem ettől az erőpróbától…a csodaszép kombihűtőmben most is várakozik egy, az este készített, nem is olyan kis adag tüsali…adhatok?
