..napján megszakad a tél….van, aki ne ismerné....TUTIra kizárt! Napok óta, pontosabban azóta, mióta egy picit megfeledkezett magáról tél, és teret engedett a napsütésnek (talán a múlt hét közepe táján történt, hogy erőteljesebben lenézett ránk a napocska), szóval azóta még erősebben óhajtom a melegebbet….
Kedves három melegidéző…Sándor, József, Benedek…mi lesz …lesz végre meleg?
Közülük számomra legkedvesebb a sort vezető első…életem első férfija (!)…nono, nem vallomás…legalábbis nem afféle, mint azt első ránézésre esetleg gondolni lehetne…merthogy az édesapámról van szó, aki szintén erre a névre hallgat…kedden át is ugrottam hozzá egy kakasos nyalókával, mondván, hogy hívja már össze sorstársait, és ugyan kukorékolják elő azt a tavaszt, a meleget…
Rácsodálkoztál?
Udvariatlanságnak véled az efféle tréfát megengedni szülővel szemben?
Ne tedd…erről aztán végképp szó sincs….szerencsére Ő az az ember, aki a humorban is ismeri a tréfát…egyébként meg a „hivatalos” köszöntés szombaton lesz…ezt az utat most azért iktattam be, mert egyszerűen nagyszerű, hogy megtehetem, hogy láthatom, beszélhetek vele, adhatok egy köszöntő puszit, ha nem is a napján, de annak nagyon közelében…persze, persze van telefon is…de az mégis csak más, ha meg is ölelhetem…azt sem tagadom, persze, hogy egyúttal úsztam is egy ötvenest…csupa-csupa jó dolog, kellemes pillanatok, melyek nagyon kellenek….
Visszatérve apához….bár jóllehet Ő nem a közismert író, csupán azonos nevűek, attól én még imádom hallgatni a történeteit abból az időből, amikor boltosinas éveit élte….történt, hogy a Főnök úr felfedezte, túl sűrűn kell a fiúknak a raktár hátuljába menni áruért, mígnem rátalált az okra….egy kis nyalánkságra…na, ekkor felszólította a srácokat, hogy az eléjük tett csokiból minél többet pusztítsanak el….hát ugrottak is ők neki szívesen…gyűrték, tömték, ahogy csak érték…aztán, amikor már „telőben” volt a bendő, akkor is további fogyasztásra voltak felszólítva…no, nem erőszakosan, csupán baráti módon invitálva…ők meg nem tudva, meddig tart ez a mennyei lét, ez a Kánaán, hát éltek az invitálással….akkor egyszer, mert aztán jó darabig ránézni sem tudtak még csak a külső csomagolásra sem, nemhogy a „tartalomra”…
Aztán a másik történet időben még visszábbról ered: kicsi faluból származik, Gyöngyöstől tizenkilometerre…a tanító úr meg volt elégedve az órai munkájával, és abban a megtiszteltetésben részesítette az én gyerkőc édesapámat, hogy legjobb komájával együtt felügyeljék az aprócska gyermeket az iskola melletti szolgálati lakásban….hát nem éppen egy fiús elfoglaltság, de jobb híján ők is megtették….volna…merthogy a helyzet az volt, hogy állt a tanító bácsiék lakásában egy zongora…kitalálható a történet…igen-igen… az aprófi kezdetben nagyon is jól viselkedett, és szépen csendben szuszizott az ágyacskájában…közben a fiúk először csak nagyon óvatosan, aztán belelendülve az általuk komponált zenébe bizony teljes mértékben megfeledkeztek bébiszitteri feladatukról….egészen addig, míg a tanító bácsi meg nem jelent karján a síró aprósággal, figyelve a kis zeneszerzők működését…aztán valahogy mégiscsak eszükbe ugrott, mit is keresnek ők ott, ahol….de akkor már késő volt….hát így ért hirtelen „csattanós” (szó szerint!) véget gyerekfelügyelői praxisuk…aztán az üveg, melyet le kellett (volna) rajzolniuk, de bizony a „nyaka” helyesebben szólva a „válla”…hát az aztán semmiképp sem akart egyformára sikeredni, egyformán „lejteni”..még a nyomatékosító helyszíni bírság ellenére sem, a nyakas –mert hát akkoriban bizony még az is gyakrabban megesett a nebulókkal, ha túlfeszítették a húrt….és hát azért valljuk meg eléggé minden hájjal megkent legényke volt az én apácskám …nem is beszélve az otthon elkövetett csínyekről….se vége-hossza az anekdótázásnak, ha belelendül….és én ikszedjére is szívesen hallgatom…és őszintén remélem, kívánom, hogy legyen még sok-sok éven át részem, részünk ebben a szerencsében…Apa, drága….és persze minden más Sándor…boldog névnapot kívánok!
