"Gondolatok" ha nem is a könyvtárban...

…no, nem férjhez menni….ki nem lehetett hagyni ezt a szófordulást:) … szóval imádok kertészkedni…akkortól kezdve „élek” igazán, amikortól lehet „kapirgálni” az udvaron, kertben…nem is olyan nagy csoda ez, persze …már nagyanyai-genetikailag kódolva lettem, hiszen drága mamim vezetékneve Kertész…szóval rá se szeretek gondolni, mi lesz, ha majd…nem, inkább nem gondolkodok még annyival se előre…élek a mának…szóval hétfő este 6 körül még csodálatosan sütött a nap…csábított kifelé …hagytam magam…előtte gyors telefonos egyeztetés apával, a legfőbb szőlősgazdával…helyben hagyta az ötletet, hogy éppen alkalmatos a permetezés, hiszen eső után melegszik az idő, kedvez a kártevőknek....aztán meg nem esett ma, így a népi jövendölés szerint nem fenyeget a negyvennapos eső veszélye sem…uccu, rajta…pillanatok alatt beüzemeltem Permikét, és hamar „enni kapott” a sisere had, akár gomba, akár rovar…aztán menetközben rájöttem, hogy az előkert sem éppen az a „bálba készülős” állapotú…habár Zoknival közelharcot vívunk nap, mint nap az ügyben, hogy venné már végre tudomásul, miért is barikádoztam előtte el az utat, amelyet ugatás közben portahosszan gondol minden egyes alkalommal lefutni....igen, igen…szeretném, ha pár szál virág túlélné ezt a fajta hadműveletét…no, ez egy remek óhajtó mondat…az is marad többnyire…óhaj…mert vele aztán különösebben nem lehet ujjat húzni, egyezkedni…pár napja megint túl közelinek tűnt az ugatás, amivel az utcába beszálló legyeket (azt a kettőt:) terelte…nem is szólva bármely erre járó négy, illetve kétlábúról…de lehet az a gyalogosan közlekedőkön kívül, két-, vagy négykerekű…a sziklakertem minirózsája csak-csak, de egy-két bokornyi fülrózsa bizony nem élte túl a támadást…szóval, imádok kertészkedni…mégha olykor vetekszik is munkásságom „szerencsés kimenetele” a széllel szembeni dologvégzéssel…mégha egyformán lehetetlen is…