" Jaj, de szörnyű bánat bánt: bezárták az iskolát!
Túlélem-e, nem tudom, lakat lóg az ablakon.
Ha őszig még elélek, amit nagyon remélek,
nem szenvedek én tovább: kinyitom az iskolát!"
Nos, ez a Csukás vers egy tünemény…igaz, egyetlen "szépségfolt" tapad azért hozzá, mely napjainkra sajna’ nem kevés helyen jellemzővé vált….igen, igen…de javaslom hagyjuk…illetve ne hagyjuk elrontani az ez időszak szolgáltatta egyik fő örömforrást, mely bizony így június közepéhez lépkedve egyre jobban realitássá válik:
„...Leckénk ezután a nyár meg az erdő, a hegy meg a tó.
Hurrá: a tanító néni, bácsi puszilnivaló, hisz ő maga mondja,
Hogy áci, káci, akáci, nála is jobb a vakáci-ó-ó-ó! " (Szabó Lőrinc: Vakáció)
…bizony ez már a hét csaknem minden napján fellelhető egyre nehezebben kivitelezhető tevékenységeinkben…a délelőtti órákon éppen úgy meg kell találni azt a kis finomságot, mely elviselhetővé teszi a hirtelen jött meleget…aztán meg persze azt az egész tanéves törekvés eredményeként felfogható tényt, hogy könyveinkből csaknem elfogytak az érintetlen lapok, de legalábbis nagyon a végéhez közeledünk…apró huncutságok, „serkentő” mozzanatok, úgymint megtűzdelni az ismétlés egyébként is fáradságos munkáját, hiszen ilyenkor aztán beugrik, hogy bizony pl. az a fránya kerekítési szabály bizony Makó-Jeruzsálem távolsággal bír az emlékezés „kisdobozaiban”…vagy hogy az a vacak hiányos sorozat pótlandó értékeihez hogyan is jussanak el, ha egyszerre hiányzik a sor eleje és vége…persze ekkor még nem szóltam arról, hogy az alapműveletek írásbeli végzésekor azok az elvetemült maradékok mennyire képesek elbújni, és magukról nem könnyítő üzenetek küldeni….persze sorolhatnám a további eseteket, melyek felbukkanásakor hát nem éppen rózsássá válik a hangulat…valahogy az a következő osztályterem mégis messzibbnek tűnik, mint az szeptemberben elképzelhető volt…ehhez már csak csipetnyi borsként szolgál, hogy a napocska olyan intenzitással néz be az ablakon, hogy szavaim sincsenek rá…szóval eljátszottuk nem egyszer, hogy egy-egy ismétlő téma feldobásában telitalálatosra sikeredett válaszok produkálása esetén a jutalom nem más, mint hogy nem kell füzettel a hónuk alatt a csodálatos mesefal közelségében a felül fedett kerti asztal-pad alatt vágyakozva fejet törni a jó megoldáson, hanem lehet „adni” a játék élvezetének…hát délután meg aztán végképp elszabadulhat a pokol...mert hát micsoda dolog lenne még mindig évközi dózisban mérni a leckét…nos a szerdai elég erős meleget nem akarva-élvezni az ebédet követő pár perces „leteszemafejemapadra”-pihenő után megállapodtunk, hogy a kötelességet követheti szabadon választott elfoglaltság űzése…így is történt…s miután mindenki élt a lehetőséggel, én is haladni akarva az értékelések átmásolásával kicsit félrevonultam papírjaimmal körbebarikádozva magam a hátsó padban…aztán egy idő elteltével először csak az egyik prücsök ült mellém, aki az origami tulipán hajtogatásban közben elakadt…majd követte őt a kisbarátnője…aztán pillanatokon belül az egyébként is minden hájjal, rosszasággal megkent örökmozgó kislegény is kedvet kapott hajtogatni, és közénk telepedni…voltak akik csak tisztes távolból, de mégis csak odajöttek szemlélődni otthagyva a gyurmázás adta örömöket…szóval addig-addig, hogy miután már csupán az én papírjaim nem fértek a padon, hát feladtam azt a reményt, hogy legalább az éppen aktuálisat befejezzem…félretettem….
„…Homokvárhoz: kupacot,
Horgászoknak: kukacot,
hegymászóknak: nagy hegyet,
hűs fagyihoz: friss jeget,
folyópartra: fát nagyot,
vakációt - száz napot!”
