…már zengedeztem róla…
„A védett terület nagysága: 19 hektár.
Elhelyezkedés: A védett terület Tiszaigar falu területén található.
Látogatás: Szabadon látogatható 8–16 óra között.
Kezelő: Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság
Széki Péter, egykori kisbirtokos és hadmérnök, talán azért látott hozzá "sétálókertjének" kialakításához, hogy Tiszaigaron, az Alföld legszárazabb területén is lehetőséget teremtsen a nyári kellemes kikapcsolódásra. Talán nem is alakult volna arborétummá a kis kert, de létrehozója igen nagy szakértelemmel, folyamatosan fejlesztette: fehér és fekete nyárfát, tiszafát, kőriseket, tölgyeket telepített a területre.
A kezdetben kijelölt kéthektáros terület a Tisza egykori, de azóta lefűződött és feltöltődött medrében feküdt, de az alapító fia mintegy kilenchektárosra bővítette az arborétumot. A Szarvasi Arborétum, a híres Pepikert megálmodójához fűződő közeli barátsága kapcsán pedig folyamatosan kapott újabb és újabb taxonokat a kert állományának gazdagításához. Ekkor került a kertbe a fenyőfélék, a díszcserjék és az exoták nagy része. A fejlődést jelzi, hogy az arborétum mellett működtetett faiskolából még Zircre és a Margitszigetre is kerültek csemeték. A háború után, az 1950-es években, a parkot tovább bővítették, és újabb fajokkal gazdagították. Jelenleg az arborétumban majd' négyszáz fa- és cserjefaj látható, közöttük több mint száz fenyőféle. A park legértékesebb, legszebb része talán az ősöreg tiszafás erdőrészlet, a tölgygyűjtemény, amelyben olyan értékes fajok láthatók, mint a perzsatölgy, a fehér, a mocsári vagy a babérlevelű tölgy. A hangulatosan kialakított, megkapóan szép arborétum ritka fái között a látogató találkozhat még gránátalmával, ámbrafával vagy sárgafával.”
…a hasonlóság tehát nem is annyira a véletlen műve…megérkezéskor az első pillantás nagyon visszahozza a szarvasi „fílinget”…mégsem válik unalmassá…alföldi „gyerek” lévén vonz a víz, az erdő…ami elérhető közelségben van, nos azt meg vétek lenne nem látogatni…ide vissza kell térni…évente többször is, ha van lehetőség…márpedig miért is ne lenne…tavasszal, télen éppoly csodás, ahogy ősszel…vagy éppen nyáron … szombaton mindez realizálódott…és csodálatos élményt adott…a kánikula hűsét szolgáltatták a fák lombjai...igaz, induláskor egy időre hatástalannak tűnt a Szu-ku jótékony hatása a szúnyogtámadás ellen….jó, jó… a szavatosság, persze…aztán egyszercsak már az sem izgatott…teljesen a „természeté lettem”…s ha velejárt, ám legyen…..csodálatos percekkel gazdagodhat ott az ember…szombaton hát meg is történt…kivétel a patak, de egyébként mindez érezhető volt:
„Az Angyalok tisztása
Tudja hol van? Járt már ott? Szeretteit is elvinné oda?
Ahol "...az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon..., ahol belerakják a kincseket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet."
Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen.
Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett. Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból.
Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod : surrannak, matatnak, itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniök kell.
A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád. Figyelik, hogy rontó ember vagy e? Azoktól félnek.
De te látó- ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak.
Amikor rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak.
De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről.
Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet, és a békességet. Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan mosolyog.
Csak amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonozod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem.”
Az erdő fohásza…ismerős, ugye…
„Vándor,
ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok
tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz
a tűző nap elől,
és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok
a gerenda, amely házadat tartja,
én vagyok asztalod lapja,
én vagyok az ágy, melyben fekszel,
a deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok
házad ajtaja, bölcsőd fája...
...koporsód fedele.
Vándor
ki elmégy mellettem,
hallgasd meg kérésem:
Ne bánts!"
