….egy óvatlan pillanatban még Francoise Giroud: A csodálatos Cosima című műve is áldozatomul esett:)…és hogy maradhassak hű önmagamhoz, idemásolok valamicskét az ajánlóból:
„Cosima Wagner kilencvenhárom éves korában hunyt el, 1930-ban. Szerelemgyerekként született, anyja Marie de Flavigny, d’Agoult grófné, apja Liszt Ferenc. Cosima csak kilencéves korától viselhette a Liszt nevet. Aztán Hans von Bülow-nak, kora legkiválóbb karmesterének lett a felesége….A házasságtörő Cosima huszonnégy évvel volt fiatalabb, és egy fejjel magasabb Wagnernél. Szerelmük olyan, akár egy romantikus, poklokkal és édeni diadalokkal zsúfolt, sűrű harcokban és ritkább eksztázisokban bővelkedő zenedráma, amelynek nagy és szélsőséges dallamíveit mintha maga Wagner hangszerelte volna… Wagnerral különös párt alkottak. A házasságtörő asszony huszonnégy évvel volt fiatalabb, és egy fejjel magasabb Wagnernél. Az intrikus külvilág mintha nem érdekelte volna őket, pedig nagyon is fontos volt számukra. Szórták a pénzt, miközben álmaik megvalósításához folyamatosan apanázsért folyamodtak. Hazugsággal volt tele az életük, melynek mindvégig a látszat volt az egyik legfőbb jellemzője. Az írónő Wagnerék környezetét is árnyaltan mutatja be. Gyakran találkozhatunk például a barátból ellenséggé vált Nietzschével, a rajongásáért Wagnerék által alaposan kihasznált és bolonddá tett bajor királlyal, II. Lajossal. Cosima naplóidézetei sok mindenről árulkodnak.”
…és zeneirodalmi hiányosságomat pótlandó íme egy kevéske Wagner munkásságából:
Fiuk születésekor Wagner éppen készülő operájának főhőse után a gyermek is a Siegfried nevet kapja….zenei aláfestés innen..
https://www.youtube.com/watch?v=40JL1IC18Xc
Wagner: Siegfried - zenedráma három felvonásban, "A Nibelung gyűrűje" második estéje
Történet:
I. felvonás
Mime hasztalan kísérletezik egy kard elkészítésével. Terve, hogy Notunggal, az újra összekovácsolt karddal győzi le majd Siegfried Fafnert, aki sárkány alakjában őrzi a nibelung kincsét az erdő mélyén. Siegfried révén így Mime maga szerezhetné meg a hatalmat. Siegfried jön haza az erdőből, egy medvét vonszol maga után, azzal fenyegeti tréfásan a törpét, gyorsabb munkára ösztökélve. Az üllőn heverő kard nem állja ki a próbát, az ifjú első suhintására összetörik. Dühöngését látva Mime emlékezteti a fiúi hálára és szeretetre. Siegfried nevelőapja szemébe vágja, hogy mindig is idegennek érezte a törpét, majd szüleiről faggatja. Mime hosszas vonakodás után felfedi Siegfried szüleinek kilétét: amikor a haldokló Sieglinde az erdőben megszülte fiát, rábízta a törpére. Akárcsak annak a kardnak szilánkjait, mellyel - így mesélte a nő - Siegfried apja vívott utolsó csatáján. A Vándor (Wotan) felkeresi Mimét, aki bizalmatlanul fogadja. Három-három találós kérdést tesznek fel egymásnak. Életük a tét. A Vándor mindegyikre megfelel, de amikor megkérdi Mimét, ki forrasztja majd egybe Notungot, a törpe megzavarodik. A Vándor hírül adja neki: csak az lesz képes a tettre, aki nem ismeri a félelmet. Siegfried ismét visszatér az erdőből. Mime megpróbálja a félelemre oktatni, de hiába. Siegfried maga lát munkához az üllő mellett. A kard elkészül, a próbát kiállja. Mime szörnyülködik, ám egyben készül a világuralomra.
II. felvonás
Alberich és a Vándor találkoznak Fafner barlangjánál. Az isten hírül adja az alvilág urának, hogy közeledik az ifjú hős, aki a sárkányt megöli. Azt tanácsolja Alberichnek, figyelmeztesse Fafnert a közelgő vészre, hátha akkor önként lemond a gyűrűről. A sárkányt felébreszti, ám az nem mozdul a kincs mellől. A Vándor továbbindul, Alberich továbbra is bízik a gyűrű, s vele a világuralom megszerzésében. Mime és Siegfried megérkeznek Fafner barlangjához. A törpe megpróbálja felkészíteni Siegfriedet a félelem érzésére. Az ifjú elkergeti. Amint magában maradva szülein tűnődik, Siegfried madárdalra lesz figyelmes. Felelni próbál rá nádsípjával, majd kürtjével. Fafner felébred, s küzdelmük során Siegfried szíven szúrja. Fafner haldokolva megjósolja Siegfried bukását. A sárkányvér íze megérteti az ifjúval a madárdal üzenetét, amely a ködsüveg és a gyűrű megtartására bíztatja. Alberich és Mime veszekednek, kit illet a kincs. Az erdei madár óvja Siegfriedet Mimétől. A törpe halálos mérget nyújt szomjának oltására Siegfried számára. Az ifjú halálos csapást mér kardjával Mimére, testét a barlangba hajítja. A madár hangja most Brünnhilde sziklájához vezeti.
III. felvonás
Wotan Erdát hívja a föld mélyéből, hogy az megcáfolja balsejtelmeit. Az istennő közös lányukhoz, Brünnhildéhez irányítja Wotant. Amikor tudomást szerez arról, hogy Wotan a lányra büntetést mért, visszasüllyed örök álmába. A Vándor várja Siegfriedet Brünnhilde sziklájánál. Az ifjú gúnyt űz az öregedő istenből, s Notunggal szétzúzza Wotan dárdáját. Az isten szabaddá teszi az utat Siegfried előtt. Siegfried, miután áthatolt a lányt övező tűztengeren, a hajnali fényben megpillantja Brünnhildét. Felnyitja a még alvó lány páncélját, ekkor tapasztalja életében először a félelem érzését. Megcsókolja a lány ajkát. Brünnhilde felébred, és felismeri a hőst, aki nem riadt vissza a lányt óvó tűztől. Az istenek bukásának tudatában fogadnak örök hűséget egymásnak.
(http://www.kulturkuria.hu/zene/175)
Az írónőről:
„A 2003-ban elhunyt francia írónő - akinek Alma Mahler avagy a hódítás művészete című könyvét szeretettel fogadta a magyar olvasóközönség -lendületes és finoman dramatizált Cosima-portréja egyben letehetetlen kultúrtörténeti olvasmány is, amelynek szereplői között ott találjuk II. Lajos, bajor királyt, Liszt Ferencet és annak megannyi asszonyát, Nietzschét, Hans von Bülow-t, kevésbé ismert nőket, férfiakat, akik asszisztenciája vagy intrikája nélkül más lett volna Cosima és Richard Wagner élete, ez a trisztáni dráma.”
"Zsenit szeretni nem egyszerű dolog - írja Giroud. - Ez jutott Cosima Wagner osztályrészéül. Testestül-lelkestül e zseninek élt, aztán már csak az emlékének, de mindig ugyanaz a hol gyűlöletes, hol csodálatra méltó szenvedély fűtötte. Mára a legendás szerelmes asszonyok sorába lépett..." Cosima odaadása valószínűleg kellett Wagner halhatatlanságához. Mert ketten kellettek ahhoz, szorosan egymásba kapaszkodva, hogy Wagner művészete mindenekfelett, mindenkin átgazolva, persze megérdemelten, győzedelmeskedjen. Hogy például Bayreuth megszülessen és meggyökeresedjen - legalábbis ezt sugallja Françoise Giroud élvezetes, regényesen megírt Cosima-portréja. Trisztáni dráma ez. Wagnerék szerelme tényleg mindent legyőzött, csak a halált nem. A zeneszerző 1883-ban hunyt el. Cosima még negyvenhét évig ápolta harcosan férje örökségét. Kilencvenhárom éves korában halt meg.”
(http://www.europakiado.hu/index.php?l=h&s=115&id=115)
..és hogy ma épp Alma napja van...hát ez egy kis hab a tortán, vagy a joker, vagy csupán épp így jött ki....válaszd a neked leginkább tetszőt:)
