…talán indításnak ez nem is olyan rossz:
…vagy lehet jobban tettem volna, ha megfogadom én is…valaha, amikor a Gordon tréningen azt a feladatot kaptuk, hogy figyeljünk egymásra, mi több másfél percet kiböjtölve próbáljuk csendben, közbeszólás nélkül a másikat hallgatni…hát mit ne mondjak…nem is volt olyan egyszerű…én most nem kérném, hogy ne szólj közbe…sőt azt gondolom, nagyon szívesen hallgatnálak is… de mivel szegény ember vízzel főz, és ez a fajtája a „kapcsolatnak” egyszemélyes, hát rád van bízva ott, na meg rám itt, hogyan és mit is tegyünk…előre is leszögezem, szándékaim tisztességek …olvasom, és megmutatok belőle pár számomra érdekesebb történést…illetve ez a bizonyos ego kérdés azért foglalkoztat mélyrehatóbban…ennélfogva nagyobb teret is kap…ha most igazán modern akarnék lenni, azt írnám, bocsi, ha uncsi…de nem akarok….sem modern…igaz, unalmas sem:)
„Egy kisgyerek meglátogatta nagyszüleit.Csak négyéves volt. Este, amikor a nagymama lefektette aludni, hirtelen sírva fakadt, és azt mondta:
- Haza akarok menni, félek a sötéttől.
- Haza akarok menni, félek a sötéttől.
- Tudom jól, hogy otthon is sötétben alszol; sose láttam világítani. Miért félsz itt akkor?
- Igen, igazad van – válaszolta a fiú -, de az az én sötétségem. Ez a sötét itt teljesen ismeretlen.”
…eddig a történet…hogyan érvel Osho:
„Még a sötétségről is azt érzed, hogy a tiéd. Kívül – egy ismeretlen sötétség van. Az egóval úgy érzed, hogy az a te sötétséged. Lehet, hogy kínzó, lehet, hogy sok szenvedéssel jár, azonban mégis - a tiéd. Valami, amihez ragaszkodhatsz, valami, amibe kapaszkodhatsz, valami a lábad alatt; nem vagy vákuumban, nem vagy ürességben. Lehet, hogy szenvedsz, de legalább vagy. Még a szenvedés is olyan érzést ad, hogy: „Vagyok.” Kimozdulva ebből a félelem veszi át a helyét….Ha bátor vagy, és nem hátrálsz meg, ha nem zuhansz vissza az egoba, hanem folytatod tovább kitartóan (ti. a az ismeretlenben való keresgélést), akkor eljutsz a rejtett valódi központodhoz, amit életek hosszú sora óta magadban hordozol. Az a te lelked- az igazi én. Ha egyszer a közelébe kerülsz, minden megváltozik, minden újrarendeződik…ez magának a létezésnek a rendje….Benned virágzó központ van. Azért hívják a hinduk lótusznak – mert virágzik. Ezer szirmú lótusznak. Az ezer szirom végtelen sok szirmot jelent. És csak virágzik, sose hagyja abba, sose hervad el…..Számunkra úgy tűnik, hogy a valódi virág elhervad – ám sose hal meg. Egyszerűen csak testet ölt, ezért örökké friss. Valahol máshol folytatja a virágzást. De a folyamatosságot nem láthatjuk, mert a folyamatosság láthatatlan. Csak egy virágot látunk, majd egy másikat;sose látjuk a folyamatot….Az ego egy mű dolog. Az ego nem egyén. Az ego egy társadalmi jelenség – a társadalom, nem pedig te. De ad neked feladatot a társadalomban egy helyet a társadalmi rangsorban. És ha ezzel elégedett vagy, elszalasztod a lehetőséget, hogy megtaláld önmagad. És emiatt szenvedsz annyira..….Egy mű élettel hogyan lehetnél boldog? Egy hamis élettel hogyan lehetnél eksztatikus és áldott. Az ego tengernyi nyomorúságot hoz létre. És ezért nem látod, mert ez a te saját sötétséged. Teljesen hozzászoktál. ”(Osho: Túl az elme határain, Leela Alapítvány, 1977)
…hát érdekes….én nagyon földhöz ragadt ember (nem használom a „lélek” szót direkt) lévén, bizony nagyon feszült figyelemmel, érdeklődéssel olvasom, de időnként nagyon elveszítem a fonalat, bevallom…mindenesetre érdekes…helyenként nagyon érdekes…a nem is olyan régmúltban egyszer valaki nekem szegezte a kérdést, hogy szerintem mekkora egoval rendelkezek… …én ezerrel azt gondoltam, hogy igenis kell, hogy legyen mindenkinek én-tudata…merthogy a kettő közé egyenlőségjelet tettem, vagyis: ego= én….namármost, már mégis csak…nekem ne lenne… nos, mindezeket elolvasva… hááááát….elbizonytalanodtam…..
A könyvben elég részletességgel esik szó a meditációról, melyről azt tartja, hogy „az egyetlen dolog, amit Kelet az emberiségnek adott”….aztán a lótusz testhelyzet, mely ugyan nem szükséges a meditáláshoz, de ahogy olvasom mégis a legoptimálisabb…ír a jógáról…és ami igazán megnyerő benne számomra, hogy meglehetősen sok példával „illusztrál”…én szeretem (amennyire tudom:) TUTIra megérteni, amit olvasok……és egy kicsit oldandó találtam több, ahogy a humort sem, úgy a gondolkodtatást nem nélkülöző leírást is…íme az egyik…nagyon tetszett…tényleg az „ahonnan nézzük” esete:
„Két fehér patkány társalog a laboratóriumban a ketrec rácsain keresztül:
- Mondd – kérdezi az egyik fehér patkány -, hogy boldogulsz Dr. Smith-szel?
- Remekül!- válaszolja a másik patkány. – Eltartott egy darabig, de végül sikerült beidomítanom. Most már bármikor megnyomom a csengőt, behozza a vacsorámat.”
…van még a végén a festő, a füvet legelésző teheneket ábrázoló képe és a képet tanulmányozni akaró, de nem tudó látogató esete…hát az is nagyon jóó…
…és ha már itt vagyunk ennyire elkalandoztam a kezdeti „keményebb” fajsúlyú témától megkérdezem, ismered-e zsenge lánykorom „best of” viccét:
Egyszer egy elől csíkos, hátul eszterházi kockás tengeri öntyöm-pöntyömke elindult vándorútra. Ahogy ment-mendegélt találkozott egy másik, elől csíkos, hátul eszterházi kockás tengeri öntyöm-pöntyömkével. Azt mondja az egyik elől csíkos, hátul eszterházi kockás tengeri öntyöm-pöntyömke a másik elől csíkos, hátul eszterházi kockás tengeri öntyöm-pöntyömkének:
- Hová mégy, te elől csíkos, hátul eszterházi kockás tengeri öntyöm-pöntyömke?
Mire a másik elől csíkos, hátul eszterházi kockás tengeri öntyöm-pöntyömke ezt válaszolta:
- Hát ide figyelj, te elől csíkos, hátul eszterházi kockás tengeri öntyöm-pöntyömke……….
