..jól tudjuk: ember nincs az univerzumban, akinek egyszer se kellett volna még ezt gyakorolnia, személyválasztás nélkül…legyen szó közeli, távoli embertársról, szerelmesről, barátról, szomszédról, rokonról, gyerekről, szülőről egyaránt.
S bár akkor, ott azt gondolja, hogy "Na, ezt már aztán nem, soha.."...és mégis a gyakorlat azt mutatja, hosszú távon kifizetődőbb a „mégis” választása...hogy ebben mi az erősebb motivens, nos, azt mindenki sajátmaga döntse el...ahogy könnyebb, jobb, komfortosabb.
(Mondom ezt akkor is, ha pörölök én is sorsommal, az én "lelkem is háborog"… hogy drága barátném találó szavait idézzem.)
Való persze, hogy az időtényező, mint oly' sok másban itt is erősen jelen van, közbeszól, helyet kér, de érdemes...végtére is senki előtt nem ismeretlen, hogy:
"Türelem, rózsát terem!"
Vagy egy nagyon idekívánkozó, másik virág Mark Twaintől:
“A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.”
És mivel nem hagyott nyugodni, csak tovább motoszkált bennem a gondolat, szabadidőm lévén „utánolvastam”, divatosabb szóval élve szörföztem ebben a témakörben.
Rögtön elsőre ezt találtam, és rém sajnálom, hogy nem az én agyamból pattant ki, merthogy ezerrel a sajátoménak érzem:
„Hosszú idő után jöttem rá, amit nem tudtam megbocsátani a másiknak, az tulajdonképpen nem volt más, mint az: haragudtam rá azért, mert engedtem, hogy megalázzon.
Nem csupán engedtem, el is fogadtam, természetesnek vettem, neki ehhez joga van.
És milyen nehezen bocsátottam meg NEKI, aki igazándiból azt tette, amit ÉN engedtem. (Most az okokat ne firtassuk.) Na, mit szóltok? Ismerős?” ..hajajj, de mennyire!!!
Valaki más aztán eképpen gondolkozik:
„Szerintem a megbocsátásnak is van határa. Hogy mindig mindent elnézünk valakinek, míg az a másik ezt természetesnek veszi, és ennek szellemében kiszipolyoz lelkileg, szellemileg, anyagilag...és te tűrd mosolyogva, mert így illik...háááát, nem....
30 év kellett, hogy rájöjjek, nem kell ezt tűrnöm az idők végezetéig...
És valóban, meg kell bocsátanom...magamnak...mert alapvetően 1 jóérzésű, illedelmes emberke vagyok, aki betartja, ami illik...de ez ellen a zsigereim kiáltanak...és még nem tudtam teljesen megbocsátani magamnak...már tudok róla beszélni...azt már nem szégyellem...de tudom, hogy ez másokban megbotránkozást kelt...de én már tudom, nem nekem kell szégyenkeznem, hanem annak a másiknak...
Tehát engem elég érzékenyen érintenek az ilyen jellegű fejtegetések...hogy mindenkinek meg kell bocsátani...dehogy kell!!!
Annak kell megbocsátani, aki méltó rá, hogy újabb és újabb esélyeket adjunk rá...aki nem, azt el kell felejteni, ki kell iktatni, és hagyni, hadd tegyen tönkre másokat, vagy akár saját magát...
és maximum magunknak kell megbocsátani, hogy nem vagyunk hajlandóak tovább küzdeni a leírt illető jobbá tételéért...ennyi...szerintem...”
„Mit is jelent valójában a megbocsátás?
…Sok könyvet és írást olvastam, láttam filmeket és tv-adásokat ebben a témában, és hallgattam másokat beszélni róla. Ezek eredményeként bennem is megfogalmazódott, kialakult egy kép a megbocsátásról. Arra a következtetésre jutottam, hogy a megbocsátás a gőg legyőzésével és az alázatosságra való törekvéssel áll szoros kapcsolatban, hogy rengeteg erőfeszítést és kényelmetlenséget hordoz magával, és ugyanakkor egy csodás gyógymód a lélek számára.”
(http://www.reikitraditional.ro/jxcms/content/view/116/180/lang,hu)
„AMIKOR KÉPTELEN VAGYOK MEGBOCSÁTANI!
Ilyen is van, és szabad neki lennie.
Szükséges, hogy előbb érezzük a haragot, hogy teljes erejével jelen legyen, hogy megengedjem, hogy ott legyen.
Aztán, hogy megengedjem magamnak azt az érzést, hogy nem tudok, nem is akarok megbocsátani.
Lehet olyan mértékű a fájdalom, hogy így érzek. Szabad így éreznem! Ha megengedem magamnak, hogy így érezzek, akkor juthatok el oda, hogy megtegyem az első lépést a megbocsátás útján: hogy egyáltalán hajlandó legyek megbocsátani. Még nem vagyok rá képes, de már a szándékom megvan. Ez az első lépés. Közben próbálom használni a „varázsszemüveget”, vagyis igyekszem másként látni azt, aki oly mélységesen megbántott. Próbálom megérteni őt, a viselkedését. Mindazt, amit megértünk, könnyebben tudjuk elfogadni, ez esetben továbblépni a megbocsátás útján.
A második lépés ezen az úton az, hogy saját magamért bocsátok meg. Azért, mert gyógyulni, szabadulni akarok. Nincs kedvem hozzá, nem is találkozom vele szívesen, de elengedem jogos büntetését, csakis azért, hogy nekem jobb legyen.
A harmadik lépés az, amikor már a másikért is képes vagyok megbocsátani. Nem akarom többé a kárát, nem akarok neki semmi rosszat, menjen útjára.
A negyedik lépés már komoly előrehaladás az úton (teszem hozzá, a többi is). Ekkor már tudom kívánni a másik javát, amikor már azt akarom, hogy boldog legyen, sikeres, eredményes az életben. Gyakorlatilag áldást tudok mondani rá, – amiről meg kell jegyeznem ugyanúgy kifejti hatását ránk is, akárcsak az, amikor rosszat kívánok, vagy mondok a másiknak. Nagyon fontos igazság, hogy a gondolatok, érzések, szavak vonzzák a saját tárgyukat. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy mit gondolunk, hogyan érzünk és miről beszélünk.
Ez után már csak egy lépés a teljesség, vagyis a megbocsátás utolsó lépése, – a végső ölelés (nem feltétlenül fizikai értelemben), vagyis az az állapot, amikor már azt tudom mondani az engem megbántó embernek, hogy: szeretlek. Ez a megtört kapcsolatnak a teljes helyreállítása és ritkán jutunk el eddig a pontig. Nem is az a legfontosabb, hogy sikerül-e. Sokkal inkább az, hogy rajta vagyunk-e az úton, hogy tettünk-e már egyáltalán egy lépést is a megbocsátás útján.” (Dr. Magyar Lóránt)
„Néha szavak nélkül kell megbocsátani. Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat és a jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit, s jelekkel felelni a jelekre. Felejteni ott, ahol feledésre van szükség, megróni máskor azt, akinek szüksége van a megrovásra. Az igazi megbocsátás, mint a szeretet általában, intelligens és leleményes. És alázatos is, legfőképpen talán alázatos.”
„Akit szeretünk, annak nem kell megbocsátani. Megbocsátani azoknak kell, akiket nem szeretünk.” (James Jones)
„Az igazi egészség és boldogság útja a megbocsátás. Ha nem ítélkezünk, elengedjük a múltat, és jövőnket megszabadítjuk a félelemtől. Ha így teszünk, meglátjuk, hogy mindenki a tanítónk, és hogy minden pillanat újabb lehetőség a boldogságban, békében, szeretetben való gyarapodásra.”(Jampolsky, Gerald G.)
A gyengék sosem bocsátanak meg. Az csak az erősek tulajdonsága.”
“Egy tökéletes világban soha nem kellene bocsánatot kérnünk. Soha nem beszélnénk meggondolatlanul, nem bántanánk meg egymást, nem törnénk össze egymás szívét. A szeretet uralkoda mindenek felett, és mindenki boldogan élne. De, Ez nem egy tökéletes világ, mert az emberek néha a saját kárukon tanulnak, néha olyan dolgokat teszünk, amiket már nem lehet visszavonni, akárhogy is próbáljuk.”
Gyógyító mondatok:
„Biztos a helyem a világban, minden élő szeret és segít engem. Biztonságban vagyok, szeretnek. Túlnövök a szüleim által állított korlátokon és a saját életemet élem. Most én következem. Szeretem magamat, és szépnek tartom a szexualitásomat. Szeretem, aki vagyok. Szépnek és szeretni valónak látom magam, akit mindenki szeret. Büszke vagyok magamra, egyensúlyba hozom az életem. A mának élek és olyannak szeretem magam, amilyen vagyok. Örülök, és hálás vagyok, hogy az vagyok, aki vagyok. A legjobb formámat adom. Megérdemlem, hogy örömet találjak az életben. Örömet és szórakozást találok és elmerülök benne. Kialakítom a saját valóságomat, melyben szeretet van. Elfogadom az életet és lazán, könnyedén veszem. Beengedem az életembe az élvezetet. Hagyom, hogy az élet keresztüláramoljon rajtam. Engedem testemben keringeni az élet örömét. Felépítem magam. Minden az enyém, ami jó. Nyitott vagyok és befogadok minden jót. Vállalom a bennem levő jót. Kitárul előttem a pozitív élet. Kitárom magam az örömnek és a szeretetnek, bőkezűen adom, és akadálytalanul befogadom. Megadok minden szeretetet önmagamnak. A tudás és a növekedés jó nekem. Szabad vagyok és tudom élvezni az életet. Nem törődöm az elvárásokkal. Hagyom, hogy mindenki a saját tapasztalataiból okuljon. Megszabadulok a múlttól. A szívem megbocsát, megbocsátok mindenkinek és magamnak is. Megajándékozom magamat a megbocsátás érzésével. Mindent el tudok intézni. Jól tudok kommunikálni, és szeretettel közelítek másokhoz.
Ha több örömet, szeretetet szeretnénk az életünkben, olvassuk el mindennap a fenti mondatokat. Hangosan vagy suttogva, ha lehet többször is naponta. Csak lazán, minden akarati erőlködés nélkül, de lehetőleg érzelmi töltettel. A legjobb időpont reggel, közvetlen ébredés után, illetve este, elalvás előtt. Ezek a gondolatok behatolnak tudatalattinkba és kifejtik ott gyógyító hatásukat. Amennyiben emberileg lehetséges (és nem léteznek határok, csak lehetőségek), ezek a gondolatok, elképzelések meg fognak valósulni. Örömet, szeretetet hoznak az életünkbe. A módszer lényege a jóban való hit, a szilárd meggyőződés. Ne felejtsük, hinni abban kell, ami nincs, és azért hogy legyen. A hit teremtő erő. Az ember pedig az, amit gondol. Mindenkinek bátorságot, türelmet és kitartást.”- ajánlja az egyik lap.
Végezetül pedig egy nagyon aranyos cikk....az csak emel a nívóján, hogy itt élnek nem messze tőlem, egy falunyira…
http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/megbocsato-konyvtarosok-220964
